Sporting: májusban megverték a szurkolók, mégis marad

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.23. 10:24
Bas Dost meggondolta magát, és mégsem távozik a Sporting CP labdarúgócsapatától, amellyel három évre szóló szerződést kötött.

A holland csatár elmondta, nagyon nehéz időszakot élt meg, de mindig megmaradt benne az érzés, hogy a májusi botrány ellenére a klubhoz tartozik.

„A támadás után sok szurkoló biztosított az együttérzéséről, miattuk döntöttem úgy, hogy maradok” – nyilatkozta a 29 éves Dost, aki 2016 óta a Sporting játékosa.

Május közepén a Sporting edzőpályáján ötven, arcát eltakaró huligán randalírozott és agresszíven lépett fel a játékosokkal, edzőkkel és segítőkkel szemben. A futballisták közül többen megsérültek, a legsúlyosabban Dost, akinek több öltéssel kellett összevarrni a fejét. A támadók tettét az váltotta ki, hogy a Sporting a bajnokság utolsó fordulójában 2–1-re kikapott a Marítimótól, így a harmadik helyen végzett, és nem indulhat a Bajnokok Ligájában.

Az eset óta drasztikus változások történtek a klubnál. Távozott az elnök, új vezetőedzőt neveztek ki, több kulcsember eligazolt, míg a randalírozó huligánok legtöbbjét letartóztatták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik