Sosem kaptak ki egy évben ennyiszer a németek, de Löw végre változtatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 14:30
null
Munkában a német védők a franciák elleni mérkőzésen. A megfiatalított csapat jó benyomást keltett (Fotó: AFP)
A német labdarúgó-válogatott egyáltalán nem nyújtott rossz teljesítményt a Stade de France-ban a világbajnoki címvédő Franciaország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen, ám kikapott 2–1-re, ezzel történelmi negatív rekordot állított fel. Németország nemzeti csapata (illetve az NSZK – az NDK eredményeivel most nem számolunk) 1908 óta szerepel a nemzetközi futballszíntéren, és most fordult elő először, hogy hatszor is kikap egy naptári éven belül. Ez a németek első negatív mérlegű futballéve 1985 óta. A krízisből még mindig nem tudott kikászálódni a nationalelf, ráadásul jó esély van arra is, hogy a válogatott elbúcsúzik a Nemzetek Ligája elitjétől – azonban Joachim Löw végre megmozdított valamit. Kérdés, meddig tart a türelem.

„Löw számára minden ettől a meccstől függ.” „Négy ok, amiért egy vereség után Löwnek távoznia kellene.” „A DFB Löw-dilemmába keveredett.” „Oly sok vereség – távoznia kell Löwnek?”

Csak néhány az elmúlt napokban a német sajtóban megjelent cikkek címeiből. A Hollandiától elszenvedett 3–0-s vereség – az ősi rivális oranje sosem verte meg korábban ilyen különbséggel Németországot – kicsapta a biztosítékot a közvéleménynél és a sajtónál is.

Nem is feltétlenül a vereség ténye, hanem mikéntje volt a fájó: Amszterdamban úgy tűnt, a nyári vb-sokk ellenére semmi sem változott. Márpedig Joachim Löw úgy maradhatott pozíciójában, hogy beharangozta a változtatásokat. Ez a lehető legrosszabb képet festette – úgy tűnt, a szövetségi kapitány nem nyúl hozzá érdemben csapatához, márpedig a rossz eredményekkel párosuló változatlanság elviselhetetlennek tűnhetett. Jól mutatja ezt, hogy a különböző szavazásokon a szurkolók döntő többsége amellett volt, hogy a kapitányt távolítsák el posztjáról.

Az eredménytelenség–változatlanság „duó” kihúzhatta volna a szőnyeget Löw alól is, lévén kritikusai egyre hangosabbak lettek, támogatottsága pedig tovább erodálódott. Ugyanazok a hibák ismétlődtek meg: támadásban nem elég hatékony, dinamikus és nem is elég kreatív a német válogatott, a gyors kontrák ellen nincs ellenszere, különösen a Mats Hummels, Jérome Boateng duó tűnik „öregecskének”.

Ez így nem mehetett tovább.

Úgy tűnik, ezt Löw is érezhette – illetve valószínűleg azt is tudja, hogy még a szövetségi kapitányokkal híresen türelmes német szövetség tűrőképességének is van határa –, mert a franciák elleni mérkőzésre kicserélt öt játékost is a kezdőcsapatában. Hét 25 évnél fiatalabb játékos (Matthias Ginter, Niklas Süle, Thilo Kehrer, Joshua Kimmich, Leroy Sané, Timo Werner, Serge Gnabry) kezdett, Julian Brandt személyében pedig még egy beállt csereként.

RITKÁN VOLTAK ILYEN MÉLYEN

A német válogatottnak 1908-as bemutatkozása óta ez a 14. naptári éve, amelyben negatív mérleget produkál(t). Közülük 5 esztendő az első világháború előtti, 4 a két háború közötti, 5 pedig az azóta eltelt időszakra esett. Utóbbi korszak negatív mérlegei a következő évekre vonatkoznak: 1955, 1956, 1964, 1985 és 2018.

Az 1985-ös év megpróbáltatásai azzal kezdődtek a németeknek, hogy a magyar válogatott Péter Zoltán góljával győzött Hamburgban. Az 1954-es világbajnoki cím éppen ezen eredmények ismeretében – is – megy csodaszámba, hiszen a svájci vb utáni 18 meccsükből tizenkettőt elvesztettek, és csak ötöt nyertek meg a nyugatnémetek! Tegyük hozzá: az 1964-es pocsék év után két esztendővel, valamint az 1985-ös kudarcok után egy évvel egyaránt vb-ezüstérmes lett az NSZK.

Bár az eredmény megint rossz volt, a játék képe egyáltalán nem: a német válogatott az első félidőben idegenben is a világbajnok fölé tudott nőni, a franciák pedig csak hatalmas erőt mozgósítva tudtak fordítani – no meg szükségük volt egy könnyű síppal befújt tizenegyesre is.

„Egy vereség, amely lélegzetvételt biztosít Joachim Löwnek. A szövetségi kapitány még pont jókor hallotta meg az idő szavát (...) A felforgatott és megfiatalított csapat bátor játéka és teljesítménye reményt keltő – már ha az edző tényleg tovább halad ezen az úton (...) Az nyitott kérdés, hogy Löw végső kétségbeesésében vagy belső meggyőződésből nyúlt bele ennyire a csapatba, fiatalított”írja jegyzetében a Kicker. A Welt ugyancsak „lélegzetvételnyi szünetnek” minősítette a mérkőzést Löw szempontjából.

A Kicker újságírója, Oliver Hartmann kijelenti: Joachim Löw túl sokáig kapaszkodott világbajnokaiba, viszont végre felismerte, hogy váltani és fiatalítani kell – más lehetőség egyszerűen nincs.

Más kérdés, hogy a németeknek így is történelmi „kudarcévük” van. Sosem szenvedtek még el ennyi vereséget egy naptári évben. Ha nagyon demagógak akarunk lenni, arra is rámutathatunk, Gibraltár 2018-ban több tétmérkőzést nyert meg, mint Németország (természetesen a Nemzetek Ligája kialakításából adódik a különbség).

A világbajnokságról címvédőként már a csoportmérkőzések után hazautaztak, a Nemzetek Ligájában pedig valószínűleg a kiesés vár rájuk. Ha Németország november 19-én nem győzi le Hollandiát, akkor biztosan kiesik az A-ligából, de lehet, hogy ez a mérkőzés már tét nélküli lesz. Ha a hollandok november 16-án felülmúlják a franciákat, akkor szintén biztos a kiesés, ha ikszelnek velük, akkor pedig a németeknek egy 0–3-at kellene „visszafordítaniuk” Hollandia ellen, hogy megelőzzék egymás elleni eredményekkel az oranjét.

Szóval nagyon könnyen elképzelhető, hogy a nationalelffel az NL következő kiírásában már csak a B-csoportban találkozunk. A csapat felforgatása valóban megcsillantott valamit, ám ahhoz, hogy Löw megússza az eredménytelenséget, megőrizze posztját és újjá tudja építeni a csapatot, sokkal több kell. Ráadásul – mint minden szövetségi kapitány – ő is rengeteg, rajta kívül álló tényezővel kell, hogy számoljon.

Egy biztos: az eddigi úton nem tudott már tovább haladni, és ezt fel is ismerte. Más választása nem nagyon volt.

A NÉMET VÁLOGATOTT 2018-AS MÉRKŐZÉSEI
Németország–Spanyolország 1–1
Németország–Brazília 0–1
Ausztria–Németország 2–1
Németország–Szaúd-Arábia 2–1
Németország–Mexikó 0–1
Németország–Svédország 2–1
Dél-Korea–Németország 2–0
Németország–Franciaország 0–0
Németország–Peru 2–1
Hollandia–Németország 3–0
Franciaország–Németország 2–1
Félkövérrel kiemelve: tétmérkőzés

UEFA NEMZETEK LIGÁJA
A-LIGA, 1. CSOPORT
FRANCIAORSZÁG–NÉMETORSZÁG 2–1 (0–1)

Saint-Denis, Stade de France, 75 000 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
Franciaország:
Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Lucas Hernández – Kanté (Nzonzi, 93.), Pogba, Matuidi – Mbappé (O. Dembélé, 86.), Giroud, Griezmann (Ndombele, 91.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
Németország: Neuer – Ginter (Brandt, 83.), Süle, Hummels – Kehrer, Kimmich, T. Kroos, N. Schulz – Ti. Werner, L. Sané (Draxler, 75.) – Gnabry (Th. Müller, 88.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző:
Griezmann (62., 80. – a másodikat 11-esből), ill. T. Kroos (14. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Franciaország 3 2 1 4–2 +2 7
2. Hollandia 2 1 1 4–2 +2 3
3. Németország 3 1 2 1–5 –4 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik