Sepsi OSK: újabb játékos érkezik a bajnok CFR-től

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 09:45
null
Újabb játékos érkezik a bajnok CFR-től a Sepsi OSK-hoz (Fotó: Riti József Attila)
Újabb játékos érkezik a bajnok CFR-től a Sepsi OSK-hoz, a román élvonal székelyföldi együttese egy évre kölcsönvette Catalin Golofcát.

 

A 30 éves szélső nem számított alapembernek Kolozsváron, ahol az elmúlt egy évben 15 mérkőzésen két gólt szerzett, de mindössze kétszer volt kezdő és összesen 358 percet játszott. A Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtező szétlövésében kihagyott tizenegyese miatt bűnbak is lett a kolozsvári szurkolók szemében a Liga 1-ben korábban a FC Botosani és a FCSB színeiben is futballozó játékos. Golofca már a második CFR-játékos, aki ezen a nyáron a Sepsihez igazol, a szentgyörgyi klub korábban a bajnok cserekapusát, a spanyol Jesús Fernandez Colladót is leigazolta.

A kölcsönadást bejelentő kolozsvári klub a héten már harmadik játékosától vált meg, az U21-es válogatott belső védő, Alexandru Pascanu a spanyol másodosztályú Ponferradinához ment kölcsönbe, míg a Dinamo Zagreb ellen szintén tizenegyest hibázó francia Kévin Bolit eladták a török Samsunspornak – román sajtóhírek szerint 450 ezer euróért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik