Sepsi OSK: Neagoe a bíráskodást látva nem lát esélyt a felsőházra

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2019.02.11. 14:18
Már két napja véget ért a Sepsi OSK–Dinamo (0–1) román élvonalbeli bajnoki mérkőzés, ám a pályán nem túl látványos csatának folyamatosan dagadó folytatása alakult ki a médiában. A székelyföldi csapat a bukarestiek látványos sajtó- és játékvezetői hátszele mellett a Dinamo-szurkolók egyre durvább magyarellenességének tolerálásával vádolja a román szövetséget, miközben a Dinamo elnöke a csapat ultráinak szellemében Magyarországra zavarná a sepsiszentgyörgyi klub elnökét.  

Közvetlenül a meccs után Eugen Neagoe, a Sepsi edzője fakadt ki, hogy a román sajtó és a játékvezetők mindenáron a felsőházi rájátszásban, azaz a három hét múlva záruló alapszakasz végén a legjobb hat között szeretnék látni a Dinamót, az erőn felül teljesítő kiscsapatok kárára. „Még van három meccsünk, de szerintem esélyünk sincs a felsőházi rájátszásra. Majd meglátjátok, milyen bíráskodások lesznek!! – mondta Neagoe.

Hétfőn már a Sepsi vezetősége is megszólalt, előbb Bokor János sportigazgató a Gazeta Sporturilor bukaresti sportnapilap online kiadásának adott interjújában idézte fel, hogy a téli szünetben a teljes román sajtó a Dinamóért aggódott, miközben a bukarestieket 11 ponttal megelőző Sepsivel egyáltalán nem foglalkozott. Szóba hozta a Dinamo szurkolóinak viselkedését is, mondván, hogy a magyargyűlöletükkel szemben túl nagy a szövetség toleranciája. „Ha elsőre kapnak ötvenezer, másodszor százezer lejes büntetést, harmadjára pedig kizárják őket, akkor többé nem hoznak magukkal ilyen szurkolókat” – mondta Bokor.

Nem sokkal az interjú megjelenése után, hétfő délben a háromszéki klub kiadott egy közleményt, amely szerint bár a mérkőzés előtt külön felhívták a játékvezetők és a szövetségi megfigyelők figyelmét a vendégszurkolók magyarellenes viselkedésére, ám ők a szabályok ellenére egyetlen ilyen esetben sem állították meg a mérkőzést. A háromszéki klub „megfelelő intézkedéseket” vár a Román Labdarúgó-szövetségtől és a Profi Ligától.

A Gazeta Sporturilor szembesítette a Dinamo elnökét, Alexandru Davidot Bokor kijelentéseivel. „A Dinamo mögött hetven év hagyománya áll, része a román nemzet rostjának, az ország legfontosabb klubja. Bokor úr, azt akarod, hogy a Sepsiről beszéljenek?” – kérdezte David, aki szerint a szentgyörgyiek áldozatként tüntetik fel magukat, ám valójában az ő nézőik provokálják ki a nacionalista reakciókat, a szerinte a törvény által tiltott székely zászlókkal és himnusszal. „Hát, Bokor úr, az Alkotmány első bekezdése szerint Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. Bokor úr, zavar azon ország alkotmánya, amelynek polgára vagy? Akkor költözz el!” – mondta a Dinamo elnöke, aki szerint kizárólag a Dinamo vendégszereplése miatt volt 5000 néző a szombati meccsen.

Három fordulóval a Liga 1 alapszakaszának vége előtt a Sepsi OSK (33 pont) a hatodik, a Dinamo (28) pedig a tizedik helyen áll.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik