Sepsi: kitiltás és pénzbüntetés a botrányt okozó drukkernek

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.05.01. 13:58
null
Szurkolói rendbontás a Sepsi–Dinamo meccsen (Fotó: Manases Sándor)
Egy évre kitiltották a romániai stadionokból azt a szurkolót, aki hétfő este botrányt okozott a Dinamo sepsiszentgyörgyi mérkőzésén, a Liga 1 alsóházi rájátszásában.

A 2–0-s hazai győzelemmel zárult találkozó ráadásperceiben, a Sepsi OSK második gólja utáni ünneplés közepette a vendégcsapat egyik – a meccs során végig a hazai drukkerek között meglapuló – ultrája letépett a kerítésről egy oda kifeszített, Vasvár feliratú magyar zászlót, és berohant vele a pályára. A rendfenntartóknak csak hosszas üldözés után sikerült megfékezniük az illetőt, aki a vendégtábor felé tartott, miközben a többi bukaresti szurkoló a kerítésen keresztül próbált a pályára jutni – őket könnygáz segítségével fékezték meg a biztonságiak, majd a csendőrség kiürítette a vendégszektort. Adrian Stoian ezredes, a brassói csendőrség bevetési egységének szóvivője elmondása szerint a pályára berohanó szurkolót ezer lejes (67 ezer forintos) pénzbírsággal sújtották, emellett 12 hónapig nem teheti be sportrendezvényekre a lábát.

A sepsiszentgyörgyi klub vezetősége azt feltételezi, hogy az akció előre megtervezett volt.

„A felvételeken is látszik, hogy az illető ott ült végig a hazai szurkolók között és leste az alkalmat. A vendégszektorban már az első félidőben készítették elő számára a terepet, lazították a kerítést” – mondta a Nemzeti Sportnak Csinta Samu, a Sepsi OSK klubigazgatója (és a Nemzeti Sport publicistája), hozzátéve, hogy a klub és az általa alkalmazott biztonsági cég felelőssége sem vehető ki a történetből.

A Dinamo szurkolói 210 jegyet kaptak a sepsiszentgyörgyi találkozóra, de a meccs délelőttjén további 40-50, meglehetősen harsány bukaresti szurkoló is megjelent a városban, akiket a csendőrségnek kellett megfékezni. Diószegi László, a Sepsi OSK tulajdonosa mégis úgy döntött, hogy ők is megtekinthetik a mérkőzést, ráadásul jegyet sem kellett fizetniük. A bukaresti csoport viszont cserébe önszántából jelentős összeggel járult hozzá ahhoz a gyűjtéshez, amelyet a hazai klub egy rákbeteg gyermek külföldi kezelésére indított.

A Dinamo klubigazgatója, Ionel Danciulescu viszont azt állítja, a magyar zászlóval egy szentgyörgyi drukker rohant be a pályára, hogy a bukarestieket provokálja. A sportvezetőnek bőven kijutott a könnygázból, amikor a szurkolókhoz ment az incidens során, sőt, állítása szerint egy túlbuzgó biztonsági őr néhányszor fenékbe is rúgta.

A botrány mellett egyelőre kevés szó esik a meccsről, amelyen már 8 mérkőzésre növelte a Sepsi OSK a veretlenségi sorozatát, s a csapat ezzel az alsóházi rájátszás felénél öt riválisát is megelőzi a kiesés elleni harcban. A korábban a Vasasban és a Ferencvárosban is futballozó Eugen Neagoe, a csapat edzője csak azt sajnálja, hogy túl kicsi a szentgyörgyi stadion.

„Úgy gondolom, hogy az alsóházi rájátszásban nekünk van a legjobb szurkolótáborunk, és biztos vagyok benne, sokkal több labdarúgás-kedvelő is jönne a mérkőzéseinkre. A győzelmünk teljes mértékben megérdemelt, persze a fővárosi csapatnak is voltak veszélyes helyzetei, de nekünk is volt lehetőségünk még több gólt szerezni. A fővárosi szurkolók cselekedete nagyon csúnya volt, kiváló mérkőzés utolsó perceit tette tönkre.”

Liga 1, alsóházi rájátszás, 7. forduló
Sepsi OSK–Dinamo 2–0 (Tandia 30., 91.)
Az állás: 7. Dinamo 35 pont, 8. Botosani 29, 9. Sepsi OSK 23

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik