Románia: Miriutát elengedték, aláírt a Dinamóhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.19. 14:14
null
Miriuta László Bukarestben folytatja edzői karrierjét (Fotó: prosport.ro)
Cristian Tanase, a román élvonalban szereplő Concordia Chiajna elnöke beleegyezett Miriuta László szerződésének felbontásába, így a kedden 49 éves labdarúgó-szakember lett a Dinamo Bucuresti vezetőedzője. A Nemzeti Sport értesülései szerint alá is írta a szerződését a fővárosiaknál.

 

A Dinamo edzője, Cosmin Contra a román válogatott szövetségi kapitánya lett, ezért új szakembert kellett keresni a helyére, és Miriutát nézték ki.

Csakhogy mostani klubja, a Concordia eddig nem engedett,kedden azonban megtörtént a fordulat.

„Elfogadtam Miriuta lemondását, mert ez a legelegánsabb. Ennyivel tartozom neki, mint edzőnek és mint embernek” – mondta Tanase, aki belenyugodott, hogy új edző után kell néznie.

A két csapat szerda este találkozik egymással bajnokin, de Miriuta akkor még nem ül le a Dinamo kispadjára, hanem a hét végén, az FCSB elleni városi derbin mutatkozik be új együttesénél.

A szakember a ProSport értesülései szerint a Dinamónál havi tízezer eurót keres, dupláját, mint a Concordiánál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik