Románia: megvan az új futballkapitány – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.09.17. 20:18
null
Contra (képünkön) váltja Daumot a román válogatott élén (Fotó: AFP)
Cosmin Contra lesz a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, miután a Dinamo 41 éves edzője vasárnap délután megegyezett a szövetség elnökével, Razvan Burleanuval.

 

A kinevezést ugyanakkor a szövetség végrehajtó bizottságának is jóvá kell hagynia, a testület várhatóan csütörtökön ül össze.

A játékosként 73-szoros válogatott Contra 2010-ben szülővárosában, Temesváron kezdte az edzősködést a Politehnica csapatánál, majd ült a spanyol Fuenlabrada (2012), a hazai Petrolul Ploiesti (2012–2014), a spanyol Getafe (2014–2015), a kínai Kuangcsu R&F (2015) és a spanyol Alcorcón (2016) kispadján is, mielőtt idén tavasszal a Dinamóhoz került.

Legnagyobb sikere a Román Kupa elnyerése 2013-ban a Petrolullal, idén pedig a Ligakupát hódította el a bukarestiekkel. Kinevezése 2019 végéig szól, de amennyiben a válogatott kijut a 2020-as Európa-bajnokságra, automatikusan meghosszabbodik a torna végéig.

Contra elődjét, a német Christoph Daumot a múlt héten menesztette a román szövetség, miután Románia elvesztette esélyét, hogy kijusson a jövő évi világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik