Románia: felmentették a liga volt elnökét egy korrupciós perben

Vágólapra másolva!
2018.11.13. 14:51
Jogerősen felmentette kedden a bukaresti táblabíróság Dumitru Dragomirt, a román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) volt elnökét, akit első fokon még hét év szabadságvesztésre ítéltek egy korrupciós perben.

Az ügyészség a román bajnokság televíziós közvetítési jogainak eladása során elkövetett adócsalás, sikkasztás és pénzmosás gyanúja miatt indított eljárást a volt vezető ellen, akit 2016 júniusában első fokon a bíróság vétkesnek talált. A táblabíróság keddi ítélete azonban valamennyi bűncselekmény alól felmentette Dragomirt.

Dragomir négy cikluson keresztül, 1996-tól 2013-ig vezette a román bajnokságot szervező ligát. Azért vették őrizetbe 2014 áprilisában, mert az ügyészség meggyanúsította, hogy 2011 és 2013 között 3 millió euróval károsította meg az LPF-et úgy, hogy a televíziós közvetítési jogok értékesítésekor fiktív cégeket iktatott közbe, és az ezek által felszámolt jutalék egy részét eltulajdonította.

Az ügyben tavaly augusztusban vádat emeltek a Digi cégcsoport több jelenlegi és volt vezetője ellen is, akiket megvesztegetéssel gyanúsítottak. A vádhatóság szerint a telekommunikációs cég vezetői Dragomir megvesztegetésével akarták elérni, hogy a sportvezető részesítse előnyben az általuk benyújtott pályázatot. A román bajnokság 2008 és 2011 közötti három idényét az akkor Romániában RCS és RDS nevet viselő Digi csoport vásárolta meg 101 millió euróért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik