A magyar csapat részéről Fábián Gábor csapatkapitány pörgetett

 

 
Festői környezetben a magyar csapat

A világ minden tájáról 43 együttes érkezett a brazíliai döntőre, hogy kiderüljön, melyikük a legjobb. A sorsolásnál idén a csapatkapitányok segédkeztek, Fábián Gábor a pörgetése előtt abban reménykedett, hogy a két évvel ezelőtti bajnok Romániával és a szintén remek erőkből álló grúzokkal nem a csoportkör során kell összecsapniuk.

Ami a torna lebonyolítását illeti: a 43 gárdát három öt- (15) és hét négycsapatos (28) csoportba osztották, mind a tíz csoportgyőztes kvalifikálja magát a szombati, kieséses szakaszra. Az összes csoportmásodik (10) és az ötösökből a két jobb csoportharmadik (2) bekerül egy selejtezőbe, ahonnan a hat győztes továbbjut a csoportelsőkhöz, így kialakul a 16-os tábla. Innentől egyenes kieséses rendszerben zajlik a torna, hogy kiderüljön, ki a végső győztes.

A végső győztesnek járó trófea

„Három ötös és hét négyes csoport van, az ötösből könnyebben tovább lehet jutni, mert onnan a két jobb harmadik is továbbjut, igaz, ott többet is kell játszani. Alakult már egy ötös csoport Romániával, Grúziával és Angliával, korábban megnéztük az országok selejtezőit, és ezek jó csapatoknak tűntek, úgyhogy ezt a csoportot el szerettük volna kerülni. Végül egy másik ötösbe kerültünk, Angolával, Indiával, Luxemburggal és Spanyolországgal, ezeket az együtteseket nem ismerjük, de úgy gondolom, hogy jó esélyünk van továbbjutni” – mondta a sorsolást követően Fábián Gábor csapatkapitány.

A sorsolást követően a szervezők egy közös képre hívták a csapatokat, ahol aztán karneváli hangulat és ünneplés vette kezdetét. Reméljük, a pályán is ilyen szenzációs lesz az atmoszféra a pénteki csoportmeccseken és a szombati kieséses szakasz során is.

A hangulatra nem lehet panasz a tengerparton!

A csoportok beosztása
SZABÁLYOK
Negyedik alkalommal hívja ki párbajra a világ legjobb amatőr focistáit Neymar, a PSG brazil világklasszisa. A Red Bull Neymar Jr's Five focibajnokság idei fordulóján a szabályok hűek maradnak ahhoz a grundfoci stílushoz, amelyet a focilegenda gyerekkorában is játszott Sao Paulo utcáin.

Az 5 fős csapatok mérkőzése maximum 10 percig tart, a meccsek kapus nélkül zajlanak. Ha egy csapat gólt kap, akkor elveszíti egy játékosát. A meccs tehát az idő lejárta előtt is véget érhet, ha az egyik félnek elfogynak a játékosai.