Puskás-Suzuki-kupa: kétgólos hátrányból fordított a Honvéd

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 20:34
null
A Honvéd óriási fordítást produkált a Flamengo ellen (Fotó: Koncz György)
Kétgólos hátrányból állt talpra és győzte le a Flamengót a Budapest Honvéd, a sikerrel pedig életben tartotta döntős reményeit a 12. alkalommal kiírt Puskás-Suzuki-kupán.

Utánpótlásszinten ritkán látható, élvezetes és fordulatos meccset hozott a Budapest Honvéd és a Flamengo csatája – magyar győzelemmel a végén! A kispesti fiatalok a nívós U17-es utánpótlástorna első napján legyőzték a Real Madridot (1–0), pénteken azonban kikaptak a Hagi Akadémiától (1–3). A döntős remények megőrzéséhez szombat délután a Flamengót kellett legyőzni, az első játékrész viszont a braziloké volt.

A Flamengo végig irányított, már a labdakihozatalnál megzavarta ellenfelét, gyorsabbnak, dinamikusabbnak, robbanékonyabbnak és határozottabbnak tűnt a kapuig csak elvétve eljutó Honvédnál. Különösen Joao Pedro volt elemében, a brazilok támadója előbb ziccerbe került – Dúzs Gellért nagyot védett lábbal – néhány perccel később kapufát lőtt, a 17. percben viszont nem hibázott, gyönyörűen lőtt a bal felső sarokba. Ha a kispestiek kapusa néhány perccel később nem védi bravúrral a léc alá tartó fejest, még nagyobb bajba került volna Farkas Tibor csapata. Igaz, az első játékrész utolsó percében így is eldőlni látszott a találkozó, a dél-amerikaiak megint könnyedén kígyóztak át a Honvéd-védelmen, a kispesti kapus pedig a ziccerben kilépő gólszerző lábát találta el. A jogosan megítélt büntető után már kétgólos hátrányból kellett felállnia a magyar együttesnek.

De megcsinálta!

A második félidőben rá sem lehetett ismerni a piros-feketékre, akik sokkal bátrabban, agresszívebben, támadó szellemben futballoztak, a váltás pedig eredményre vezetett. A csapatkapitány Buna Gábor egy szöglet után centikkel fejelt a bal felső sarok mellé, majd egy labdaszerzés után Csányi Ádám kotorta közelről a labdát a kapuba. Öt perc sem telt el a második játékrészből, és ismét nyílttá vált az addig egyoldalú meccs, egyik kaputól a másikig rohantak a csapatok, az egyenlítés, valamint a harmadik brazil gól egyaránt benne volt a meccsben, szerencsére a csereként beálló László Dávid higgadt és pontos lövése talált utat a hálóba, így a hajrában a győzelemért támadtak a kispestiek. Erőfeszítéseiket az utolsó percben siker koronázta, a másik cserejátékos, Szabó Alex az utolsó hazai szögletből gyönyörűen fejelt a bal felső sarokba.

„A szünetben nem volt sok választásunk, tudtuk, hogy harminc perc nagyon kevés, de ennyi idő maradt a fordításra – mondta Buna Gábor, a kispestiek csapatkapitánya. – A második félidőben látszott, mennyire erősek vagyunk mentálisan, mindenki száz százalékot nyújtott, és ennek köszönhetően nyertünk. Nem váltottunk szerkezetet, egyszerűen keményen nekimentünk az ellenfélnek, és teljesen más hozzáállással futottunk ki a pályára. Végig az járt a fejünkben, hogy nem veszíthetjük el a meccset.”

A Honvéd fiataljai remek meccsen, bravúros fordítással tartották életben döntős reményeiket, ám az első helyről a vasárnapi Hagi Akadémia–Flamengo meccs dönt. A kispestiek a brazil csapat győzelme esetén juthatnak a pünkösdhétfői fináléba.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

PUSKÁS-SUZUKI-KUPA, FELCSÚT

BUDAPEST HONVÉD–FLAMENGO (brazil) 3–2 (0–2)
Felcsút, 800 néző. Vezette: Ducsai
BP. HONVÉD: Dúzs – Buna, Török K. (Bocskay, 48.), Fazekas L., Sikorszki – Eördögh, Csaba (Szabó A., 39.) – Kocsis D., Kovács D. (László D., 39.), Németh D. (Németh B., 39.) – Csányi (Molnár R., az 55.)
Edző: Farkas Tibor
FLAMENGO: B. Fontes – M. Ferreira, Damasceno, Veloso, R. dos Santos – De Paula (Gibaldi, 47.) – Batista (De Almeida, 59.), D. Campos (S. Campos, 59.), Joao Pedro, Lessa (Fonseca, 42.) – Da Souza
Edző: Ramon Cardoso Lima
Gólszerző: Joao Pedro (0–1) a 17., Damasceno (11-esből, 0–2) a 30., Csányi (1–2) a 35., László D. (2–2) az 53., Szabó A. (3–2) a 60. percben
MESTERMÉRLEG
Farkas Tibor:
– Az ilyen mérkőzések miatt szeretjük ezt a tornát, a magyar bajnokságban nem játszhatunk Flamengo szintű ellenfelek ellen. Állítom, az ilyen találkozók minden egyes játékos fejlődéséhez hozzájárulnak. A szünetben megbeszéltük, hogy agresszívebben letámadjuk az ellenfelet, de engem is meglepett, hogy két fárasztó meccs után még ennyi erő és energia maradt a csapatomban. A fordítás egyértelműen bravúr, és a remek második félidei játékunknak köszönhetően megérdemelten nyertünk.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Hagi Akadémia–Real Madrid 2–1 (2–1)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hagi Akadémia 2 2 5–2 6
2. BP. HONVÉD 3 2 1 5–5 6
3. Flamengo 2 1 1 3–3 3
4. Real Madrid 3 3 1–4 0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Panathinaikosz 2 1 1 4–3 4
2. PUSKÁS AKADÉMIA 2 1 1 3–1 3
3. NK Osijek 2 1 1 2–2 3
4. Bayern München 2 1 1 2–5 1

A TOVÁBBI PROGRAM
Június 9., vasárnap

Bayern München–NK Osijek 13.30
Flamengo–Hagi Akadémia 15.15
Puskás Akadémia–Panathinaikosz 17.00

Június 10., hétfő
Mérkőzés a 7. helyért 13.00
Mérkőzés az 5. helyért 14.30
Bronzmérkőzés 16.30
Döntő 18.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik