PSG: Tuchel elvesztette az öltözőt, Allegri érkezhet a helyére – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 13:35
null
Allegri lehet a PSG következő edzője (Fotó: AFP)
Az olasz calciomercato.com beszámolója szerint a Paris Saint-Germain közel áll a megállapodáshoz Massimiliano Allegrivel, a Juventus vezetőedzőjével, aki nyártól Thomas Tuchel helyét vehetné át a párizsi klub kispadján. 

 

Hiába a sorozatban megnyert nyolc bajnoki cím, ebből öt a jelenlegi vezetőedzővel, Massimiliano Allegrivel, a Juventusnál nehezen emésztik meg, hogy a Bajnokok Ligája-győzelem Cristiano Ronaldo szerződtetése ellenére sem jött össze a csapatnak – jegyzi meg a calciomercato.com. Emiatt aztán nem is ragaszkodnak feltétlenül az olasz trénerhez.

A PSG egy körrel hamarabb, már a nyolcaddöntőben búcsúzott a BL jelenlegi kiírásától, ráadásul tizenegyesekkel a Francia Kupa megnyeréséről is lemaradt, így a 2018 nyarán szerződtetett Thomas Tuchellel sem maradéktalanul elégedettek. Nem tesz jót a német tréner helyzetének, hogy az öltözőn belül is egyre nagyobb a feszültség. Lapértesülések szerint a játékosok egy része nem tiszteli kellőképpen és szándékosan figyelmen kívül hagyja az utasításait. Mindezt tetézi, hogy Neymar és Draxler – részben pont emiatt – egymásnak esett az öltözőben, a klub által ugyan tagadott hírek szerint ha nem fogják le őket, verekedésig fajult volna a vita…

Az olasz lap úgy tudja, a PSG jóval ráígérne Allegri torinói 7.5 millió eurós éves fizetésére is. Hozzáteszik, a francia csapat mellett még egy jövő évi BL-induló hívja az olasz szakembert – ezt a klubot viszont már nem nevezik meg.

Allegri jelenlegi szerződése 2020 nyaráig szól a Juventusnál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik