PSG: olyan fordulat jöhet Neymar-ügyben, amire csak kevesen gondoltak

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.13. 14:15
null
Neymar 2024-ig is maradhat a PSG-nél (Fotó: AFP)
Francia lapértesülések szerint a nyári huzavona után nemhogy az őszt, de a következő négy és fél évet is Párizsban töltheti Neymar – legalábbis a PSG vezetőségének terve szerint. A Le10Sport állítja, a brazil szélső visszatérése óta nyújtott hozzáállása annyira lenyűgözte a vezérkart, hogy a jelenlegi, 2022-ig szóló szerződését plusz két évvel megtoldanák.


Új szerződést kaphat Párizsban Neymar – írja a lap, amely annak fényében váratlan, hogy nyáron sokáig pályára sem léphetett a PSG színeiben. Ahogyan arról Thomas Tuchel korábban mesélt, a klub vezetősége egyszerűen megtiltotta számára, hogy játszassa a brazilt, amíg Neymar úgy nem nyilatkozik, marad a PSG-nél, és sem a Barcelona, sem a Real Madrid kedvéért nem fog távozni az idén.

Az átigazolási időszak lezárultával, a francia bajnokság 5. fordulójában visszatérő Neymart nem meglepő módon ilyen előzmények után nem fogadták túl szívélyesen a párizsi szurkolók, molinón is üzentek neki, és hangos füttyszóval adták a tudtára véleményüket.

A brazil azonban csattanós választ adott a kritikusoknak: az azóta eltelt öt fordulóban négy gólt lőtt, háromszor is 1–0-s győzelemhez és így a három ponthoz segítve a PSG-t. A hozzáállása pedig nemcsak Tuchelt, hanem a klubvezetést is meggyőzte. Olyannyira, hogy 2022-ben lejáró szerződését most két évvel megtoldanák, s szeretnék elérni, ha a feszült időszakot hátuk mögött hagyva egy 2024-ig szóló, új megállapodást kötnének egymással a felek.

Ha ez összejön, aligha lesz reális, hogy újra képbe kerüljön akár a Barcelona, akár a Real is...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik