PSG: Neymar Tuchel beleegyezése nélkül távozott az utolsó bajnoki előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.24. 08:39
null
Tuchelnek nem volt beleszólása Neymar elutazásába (Fotó: AFP)
Pénteken rendezik a Ligue 1 2018–2019-es kiírásának utolsó fordulóját, melyben a már bajnok Paris Saint-Germain egyik legnagyobb sztárja, Neymar nélkül lép pályára a Reims otthonában. A támadó hazautazott Brazíliába, ezt azonban a párizsiak vezetőedzője, Thomas Tuchel nem hagyta szó nélkül.

 

A PSG idénybeli utolsó edzésére került sor csütörtökön, a francia Le Parisien című lap szerint Neymar már ezen sem vett részt, ugyanis visszatért szülőhazájába, hogy csatlakozzon a Copa Américára készülő brazil válogatott keretéhez, amely hétfőn kezdi meg a felkészülést a június 14-én rajtoló tornára.

Thomas Tuchel finoman fogalmazva sem volt elragadtatva attól, hogy játékosa idejekorán távozott, ráadásul a szakembernek nem is volt beleszólása a döntésbe.

„Nem én engedtem el Neymart, nem sportszakmai döntés volt, ráadásul én nem is dönthetek ilyen kérdésben” – mondta Tuchel csütörtökön.

A német edző korábban már arról is beszélt, naivitás lenne részéről, ha kijelentené, Kylian Mbappé és Neymar is marad nyáron a párizsi klub játékosa.

Mint edzőjük, igen, azt szeretném, ha mind a ketten a klubnál maradnának. De nem vagyok naiv. A futballban bármi megtörténhet. Őrült átigazolási időszak vár ránk, sok klub szeretne sztárjátékost igazolni. Mind a ketten különleges labdarúgók, de ha valamelyikük esetleg távozik, akkor is találunk megoldást a pótlására.”

FRANCIA LIGUE 1
38. FORDULÓ
21.05:
Amiens–Guingamp (Tv:Digi Sport3)
21.05:Angers–Saint-Étienne
21.05:Caen–Bordeaux (Tv:Digi Sport1)
21.05:Dijon–Toulouse (Tv:Digi Sport2)
21.05:Marseille–Montpellier
21.05:Nantes–Strasbourg
21.05:Nice–Monaco
21.05:Nimes–Lyon
21.05:Reims–Paris Saint-Germain
21.05:Rennes–Lille

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik