PSG: „Neymar nevében ketten beszélhetnek: ő maga és én”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.18. 12:23
null
Neymar és édesapja egy 2017-es mérkőzésen (Fotó: AFP)
A Paris Saint-Germain világklasszis labdarúgójának jelenlegi sérülése és jövője is szóba került abban az interjúban, amelyet Neymar édesapja adott vasárnap a francia Téléfoot magazinnak.

 

„Két ember beszélhet hitelesen Neymarról: ő maga az egyik, én pedig a másik – szögezte le idősebb Neymar. – Valaki hallotta bármelyikünket is arról beszélni, hogy visszatér Barcelonába? Nem. Ugyanakkor lehetetlen, hogy egy ilyen kaliberű játékos kimaradjon az átigazolási pletykákból. Amelyek egyébként nagyon szórakoztatóak. Furcsa szerzetek az újságírók, néha nagyon meg tudnak nevettetni.”

Az apa szerint Neymar első párizsi idénye az alkalmazkodással telt, fia – bár megítélésük szerint a játékvezetők nem védik eléggé a futballistákat a francia bajnokságban – gyökeret eresztett és boldog, „együtt nő a PSG-vel”.

„A jelene Párizs, a jövője Párizs. De figyelembe kell venni azt is, hogy a futballban egy pillanat alatt megváltozhat minden, ami a jövővel kapcsolatos minden megnyilvánulást kockázatossá tesz” – tette hozzá diplomatikusan.

Neymar felépüléséről szólva édesapja tízhetes gyógykezelésről beszélt, és kizárta, hogy lábközépcsonttörést szenvedő fia ott legyen a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntő március 6-i visszavágóján (az első meccset 2–0-ra megnyerték a párizsiak az Old Traffordon).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik