PSG: Mbappé ragaszkodik Neymarhoz, aki eközben…

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 19:46
null
Neymar a pénteki edzésen azt bizonygatta Mbappénak, hogy ő tulajdonképpen kínai (Fotó: AFP)
Kylian Mbappé szeretné, hogy Neymar a Paris Saint-Germain labdarúgója maradjon, győzködi is brazil csapattársát, aki azonban a jelek szerint nem tett le a távozási szándékáról.

 

„Mindenki tisztában van a helyzetével – idézi az NBC Sports Mbappé szavait a párizsiak pénteki, sencseni edzése után. – Természetesen azt szeretném, hogy maradjon, beszéltem is vele erről, ismeri a véleményemet. Mi nagyon jól megvagyunk egymással, a kapcsolatunk őszinteségen és kölcsönös tiszteleten alapul. Nagyra tartom őt, sőt azt sem titkolom előle, hogy csodálom.”

A PSG ázsiai túrájának következő mérkőzése a francia Szuperkupa-találkozó (Trophée des Champions) lesz szombaton, az ellenfél a Rennes – a párizsiak kupadöntőbeli legyőzője.

„Neymar részt vett az edzésen, láthatóan remek formában van, a hangulata jó, és mint mindig, most is szép dolgokat láthattunk tőle. Nagy kár, hogy az eltiltása miatt nem léphet pályára” – fogalmazott Thomas Tuchel, a PSG vezetőedzője, akinek jó hangulatról mondott szavait az alábbi kis videó is alátámasztja.

Disgusting tackle from Thomas Tuchel on Neymar who's on the ball from r/psg


Eközben a L'Équipe arra helyezi a hangsúlyt a beszámolójában, hogy a pénteki edzés végére megérkezett Leonardo, és amíg a többi labdarúgó kezet rázott vele, Neymar – egy röpke pillantást vetve a sportigazgatóra – ügyesen megkerülte a csoportosulást, és nem kommunikált honfitársával, inkább elment autogramot osztani a rá váró kínai gyerekeknek.

Barça Times Media on Twitter

[RMC Sport] | Neymar avoids shaking hands with Leonardo, PSG's Sports Manager https://t.co/Mtr0WXxRGa


 

A francia sportlap szerint ez újabb apró jele annak, hogy a háttérben zajló tárgyalásokon – mint ismert, a brazil labdarúgó szeretne visszatérni az FC Barcelonához, de a két klub nem tud egyezségre jutni – továbbra sem megy minden gördülékenyen. Sajtóhírek szerint a PSG a jövő hét végi francia bajnoki rajtig szeretné lezárni az ügyet.

A brazil UOL arról cikkezik, hogy mivel Neymar nem került be a 2018–2019-es futballidény tíz legjobb játékosa közé a FIFA által összeállított listán, nem teljesítette a párizsi szerződésébe foglalt fizetésemelés egyik feltételét. A Football Leaks korábbi kiszivárogtatása szerint a párizsi vezetőséggel „csatázó” Neymar havi hárommillió eurós emeléstől esik el, ami megint csak a távozás kiharcolására ösztökéli.

FRANCIA SZUPERKUPA
Szombat, 13.30:
Paris Saint-Germain–Rennes

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik