PSG: irány vissza Európa, Neymar eldöntötte, hol folytatja?

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.07.14. 10:02
null
Úgy tűnik, Neymar mégsem igazol át az FC Barcelonához (Fotó: AFP)
A PSG labdarúgócsapatának brazil klasszisa, Neymar a Reuters hírügynökségének nyilatkozott a jövőjével kapcsolatban. Elmondta, hogy a jövő héten megkezdi a párizsi csapattal a felkészülést.

 

A brazil klasszist az utóbbi hetekben számtalanszor hozták szóba korábbi csapatával, az FC Barcelonával, ám úgy tűnik, a következő idényt is Párizsban kezdi, legalábbis a felkészülést mindenképpen.

„A sérülésem teljesen rendbe jött, a jövő héten megyek vissza Franciaországba, ahol ismét edzhetek normálisan a csapattal, százszázalékosan. Voltak nehéz napjaim a sérülést követően, de fókuszálnom kellett, és vigyáznom magamra, hogy a lehető leggyorsabban felépüljek” – nyilatkozta Neymar.

A 27 éves brazil támadó a Copa América előtt szenvedett bokasérülést, aminek következtében a teljes tornát kénytelen volt kihagyni, így lemaradt a selecao végső győzelméről, amit egyáltalán nem bán annyira, mint sokan gondolnák.

Senki sem tudja, mi folyik a csapaton belül, ahogy azt sem, hogyan küzdünk egymásért, függetlenül attól, hogy játszom-e, vagy sem. Igazából talán még boldogabb is voltam a Copa América megnyerésekor, mintha a pályán lettem volna” – mondta Neymar, majd azt is elárulta, hogy az ő sérülésével talán az emberek könnyebben befogták a szájukat, és tisztelték a válogatottat, mintha ő is játszott volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik