PSG: furcsa tervvel akarják elüldözni Neymart Párizsból

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 16:19
A tárgyalások megszakadtak, Neymar pedig maradt a Paris Saint-Germainben, miután a klub képtelen volt megegyezni a Barcelonával az átigazolási időszakban. A brazil válogatott támadó az ötödik fordulóban visszatérhet a pályára a párizsi együttesnél, aminek a szurkolók nem igazán örülnek.

Az első négy fordulóban hivatalosan eltiltás és sérülés miatt nem játszott Neymar a francia bajnokság 2019–2020-as idényében, ám nyílt titok volt tulajdonképpen, hogy a Barcelonával való alkudozás miatt nem lépett pályára.

Most, miután a tárgyalások megszakadtak, a Strasbourg ellen viszont újra ott lehet a csapatban a támadó. Ennek azonban nem mindenki örül.

A Collectif Ultras Paris szurkolói csoport hivatalos közleménye szerint, melyet többek között a Le Parisien és a L’Équipe is lehozott, a drukkerek különleges tervet eszeltek ki, hogy a brazil is megértse, nem látják szívesen a francia fővárosban.

A szurkolók egyértelművé akarják tenni, elegük van Neymarból (Fotó: AFP)
A szurkolók egyértelművé akarják tenni, elegük van Neymarból (Fotó: AFP)

A beszámolók szerint a szurkolók a Strasbourg elleni bajnokin végig fütyülni fogják Neymart, az azt követő találkozókon pedig nemes egyszerűséggel nem vesznek róla tudomást. Ez azt is jelenti, hogy nem ünnepelnek még akkor sem, ha például gólt szerez a támadó.

A közleményben arról írnak, hogy Neymar egyértelművé tette, nem akar itt lenni, ezzel, a stílusával, és nyilatkozataival pedig folyamatosan megsértette a drukkereket.

Szerintük az lenne a legegyszerűbb, ha a brazil minél hamarabb távozna, ha azonban maradni akar, és megbánta az elmúlt heteket, hónapokat, akkor, ahogy írják: „a megváltás felé vezető út nagyon, nagyon hosszú lesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik