PSG: A játékosok észrevették, segít, amit mondunk – Lőw Zsolt

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 11:01
null
Lőw Zsolt (balra) és Thomas Tuchel (jobbra) a PSG edzésén (Fotó: AFP)
A francia labdarúgó-bajokságban szereplő Paris Saint-Germain a legutóbbi BL-fordulóban 6–1-re legyőzte a Crvena zvezdát, majd a hétvégi bajnokin 5–0-ra megverte a Lyont. A sikerekben kulcsszerepe van a klub másodedzőjének, Lőw Zsoltnak, aki Párizsban nyilatkozott a DIGI Sportnak.


Ami biztos, fárasztó Lőw Zsolt számára a párizsi munka, de a befektetett energia a sikerek révén kamatostul megtérül. „Bármennyire is látszik rajtam, hogy kicsit el vagyok fáradva, mert fárasztó, rengeteg energiát vesz igénybe ez a munka, de azt gondolom, hogy a sikerek kárpótolnak” – nyilatkozta a magyar tréner.

A 39 éves szakember sokáig gondolkodott, hogy elhagyja-e a PSG kedvéért a Bundesliga-élcsapattá vált RB Leipziget, végül igent mondott, és ő lett Thomas Tuchel vezetőedző segítője. Lőw elmondta, hogy hihetetlenül nehéz volt meghoznia a döntést. „Mondhatjuk, hogy 'fél vezetőedző' voltam a lipcsei klub életében. Az elmúlt három évben az edzéstervezéstől, terheléstervezéstől kezdve az átigazolásokon keresztül az edzésvezetésen át a csapattaktika, a rögzített helyzetek, az ellenfél, a saját csapat elemzéséig, mindenben benne voltam, és mindenből kivettem a részem.”

Persze minden kezdet nehéz:. „Megérkeztem egy új országba, új klubhoz, új nyelvterületre, adott egy nyelv, amit nem beszélek én és a családom sem. Megérkeztem egy új edzői stábba, új játékosokhoz, de teljesen más kaliberű labdarúgókhoz – rengeteg volt a kérdőjel bennem.”

A helyét azonban egyre inkább megtalálja Lőw Zsolt. „Itt megvolt a kialakult edzői stáb, amelybe nekem be kellett illeszkednem, meg kellett találnom a helyemet. Folyamatosan keressük, hogy mik azok a lehetőségek, mi az a tudás, amellyel rendelkezem, amivel többet tudok nyújtani ennek az edzői stábnak. A játékosok észrevették, hogy segít, amit mi mondunk, segíti őket abban, hogy jobban és eredményesebben játsszanak. Még nyitottabbak lettek, mi pedig visszaigazolást adtunk, hogy 'látjátok, ez így működik!'. Ebben a pillanatban elindult egy spirál fölfelé, s mi, mint egy szörfös, a pozitív hullámon lovagolunk. Most ezt látjuk, ezt érezzük a csapaton.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik