Portugália: a volt Loki-tréner lett a 18-szoros bajnok edzője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 11:22
null
Leonel Pontes (jobbra) utolsó NB I-es mérkőzésén a Marco Rossi-féle Honvéd volt az ellenfél (Fotó: Török Attila)
Ideiglenes megbízással a korábbi debreceni trénert, Leonel Pontest nevezték ki a portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő patinás, 18-szoros bajnok Sporting CP vezetőedzőjének.

 

A Sporting CP négy forduló alatt hét pontot gyűjtött a portugál bajnokságban, az első vereség a hét végén érte – ám a Rio Ave elleni hazai 2–3 fordulópontnak bizonyult: elbocsátották a tavaly ősszel szerződtetett holland vezetőedzőt, az elmúlt idényben a csapattal Portugál Kupát és Portugál Ligakupát nyerő Marcel Keizert.

Utódlását házon belül oldották meg: a nyár óta a lisszaboni klub U23-as csapatát irányító Leonel Pontest nevezték ki átmeneti megbízással.

Pontes nevére emlékezhetnek a magyar szurkolók, hiszen a 2016–2017-es idényben a Debreceni VSC vezetőedzője volt: a bajnokság rajtja után nevezték ki – és még a bajnokság vége előtt, a Honvéd elleni 2–5 után, a kieséstől fenyegetve váltak meg tőle.

A 47 éves szakember az elmúlt évadban a spanyol harmadosztályú FC Jumilla vezetőedzőjeként dolgozott, csapata kiesett, majd pénzügyi okokból megszűnt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik