Pásztorok – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2019.06.23. 00:37

Még el sem kezdődött a kupaidény, azaz a játék, máris van miről beszélni Európában – az UEFA kapcsán. Vagy inkább mosolyogni, kacagni, röhögni (válasszon mindenki vérmérséklete szerint). Mert azt például nem érdemes firtatni, hogy a selejtezőben ki kezd otthon, ki idegenben, egyik pillanatról a másikra változhat a helyzet. Meg a szabályok.

A Ferencváros–Ludogorec párosításnál az európai futballhatalom munkatársa nemigen tudta, mit kezdjen a golyókkal, mindenesetre meg nem keverte őket, így pótolni kellett a hiányt – a nyilvánosság kizárásával, ha úgy tetszik, zárt kapuk mögött. Most a fehérváriaknál derült ki, hogy mégiscsak Podgoricában kezdenek az FK Zetával csatázva, de ne dőljünk hátra, júliusig, a rajtig még rengeteg idő van, minden megtörténhet.

Nem érdektelen fejlemény, hogy Michel Platini volt UEFA-elnököt eltiltását töltve is előállították, s noha kiengedték, maradjunk annyiban, nem zörög a haraszt, másként: zizegnek a bankók. És az sem hétköznapi eset, hogy a szervezet alkudozik a Milannal, hogy az olaszoknak legyen idejük a pénzügyi fair playre. Biztos, hogy lesz, hiszen korábban az volt a hír, hogy Gianni Infantino FIFA-elnök, még európai parancsnokként közreműködött a Paris Saint-Germain és a Manchester City tisztára mosásában.

Ezekhez mérten persze smafu, ami a sorsolás környékén zajlott, zajlik, ám nincsenek véletlenek. Ahol szinte naponta arra kell figyelni, hogy hullanak-e ki csontvázak a szekrényből, ott egy idő után már az apró, hétköznapi műveletek sem mennek zökkenőmentesen.

Én még úgy tanultam, az európai szövetség arra való, hogy szolgálja a kontinens futballját, szinte tudnunk sem kellene, ki az aktuális elnök, főtitkár. Ehhez képest meglehetősen sokat forog a nevük. Végül is elérték, amit akartak. Attól félve, hogy az elitklubok a fejükre nőnek, mindig igyekeznek kitalálni valamit (ilyen volt például annak idején a Bajnokok Ligája is), hogy bizonygassák: nélkülözhetetlenek.

Most a kígyó a saját farkába harapott, rengeteg szó esik róluk – elítélően. Ha van megoldás, akkor – ha már golyók (is) – csak a Pál utcai fiúk című remekműé, szűkebben a Pásztoroké a Múzeumkertből: einstand!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik