Panathinaikosz: „Szerettük Puskást, sohasem felejtjük el!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.05. 10:24
Negyvenharmadik évfordulóját ünnepli a Bajnokcsapatok Európa-kupájában a döntőbe jutásnak a Panathinaikosz. Ebből az alkalomból emlékeztek meg a játékosok akkori vezetőedzőjükről, Puskás Ferencről, akinek emléktáblát állítottak a görög klub stadionjában.

1971-ben egy amatőrcsapat, a Panathinaikosz egy világklasszis futballista vezetésével a kispadon a Bajnokok Ligája elődjének számító BEK döntőjébe jutott. Bár a görög csapat 2–0-ra elveszítette az Ajax elleni finálét, a játékosok szép emlékként őrzik azt az időszakot, amikor a magyar szakember vezette őket. A Panathinaikosz stadionjánál találkoztak a sikereket átélő játékosok Puskás Ferenc emléktáblájának felavatásán.

„Reményt adott nekünk – mondta róla a korábbi csatár, Antonisz Antoniadisz. – Tudjuk, hogy kiváló futballista volt, világsztárként tekintettünk rá, amikor idejött. Reméltük, hogy csapatot tud formálni belőlünk, de abban biztosak voltunk, hogy megtanít minket nyerni. Az öltözőben egy szót sem szólt a mérkőzések előtt, csak elvárta, hogy rendesen felkészüljünk. A BEK-döntő előtt azt mondta, hogy csak menjünk ki, játszunk, és élvezzük a játékot.”

„Azt hittem, csak tréfál velem, amikor az életvitelemről kérdezett, mert nagyon tehetségesnek tartott. Végül a BEK gólkirálya lettem úgy, hogy mellette még dolgoztam is. Az 1971-es sikerünket neki köszönhetjük, mert mentálisan megerősített minket, hitet adott nekünk. Azzal biztatott, hogy a pályán velünk szembekerülő játékosnak is csak két lába van, az ellenfelünknek pedig ugyanúgy tizenegy játékosa. Hitt bennünk, és mi is benne, nagyon szerettük őt, és sohasem felejtjük el.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik