ÖsszeOMlás? Marseille-ben eladó az összes sztár

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.27. 18:05
null
AVB: miféle büntetés, és miféle új csapat? (Fotó: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, nyaralás közben anyagi csődös, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos pillanatfelvételes transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é, a második a Serie A-é, a harmadik a Bundesligáé, a negyedik a Ligue 1-é.


Tény és való, új időszámítás kezdődött az OLYMPIQUE MARSEILLE együttesénél 2016 őszén: az anyagi csőd felé vágtató klubot megvette az amerikai üzletember, Frank McCourt, alig 45 millió euróért, és az új tulajdonos négy éven át évi százmillió eurós befektetést ígért az átigazolási piacon. És nem is kezdődött rosszul az új éra!

Tavalyelőtt azt írtuk, hogy ugyan 2013 óta elveszített a klub egy Mathieu Valbuena, Jordan Ayew, Giannelli Imbula, Florian Thauvin, Dimitri Payet, André Ayew, André-Pierre Gignac, Nicolas N'Koulou, Michy Batshuayi, Benjamin Mendy (igen, az a Benjamin Mendy) sort, de érkezett már az új tulajdonos alatt Payet, Morgan Sanson és Patrice Evra, majd a nyáron Konsztantinosz Mitroglu, Thauvin, Luiz Gustavo, Valere Germain, Clinton N'Jie, Adil Rami, Jordan Amavi és a közönségkedvenc kapus, Mandanda, egy évre rá Kevin Strootman, Duje Caleta-Car és Nemanja Radonjics lett a nagy fogás, a télen meg aláírt Mario Balotelli.

(omarmomani.blogspot.com)
(omarmomani.blogspot.com)

Ám ehhez képest nem jöttek a nagy eredmények, a McCourt-kor egy bajnoki 5. hellyel indult, és ezen csak egyet javított az OM, de eljutott az Európa-liga döntőjébe, legutóbb azonban újra csak ötödik lett a csapat, a hazai kupákban szokás szerint leszerepelve.

Egy új korszak kezdődött számunkra! – zengte dicsőségesen az OM, amikor májusban bejelentette, hogy André Villas-Boas (fenti képünkön) lesz a főnök, a szurkolók pedig tudták, rendkívüli nyár vár rájuk, ha képes az OM a portugál mesternek bruttó 600 ezer eurót fizetni havonta! Villas-Boas nem szegénylegény, a Zenitnél évi 8.5, a Sanghaj SIPG-nél évi 12 millió eurót keresett, és hozta magával hattagú stábját, közte az egykori remek védőt, Ricardo Carvalhót.

Az új korszakot és az igazán különleges nyarat az UEFA gazdasági Fair Play-szakosztálya borította a Marseille nyakába, amikor kiderült, hogy amerikai tulajdon ide vagy oda, roskatag lábakon áll a klub költségvetése, 78.5 millió euró a hiány. Ezt nullára kell ledolgozni jövőre, most lehet még maximum harmincmilliós mínusz. Külön pechként az 5. hellyel nemhogy a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában sem indulhat az OM, a L'Équipe szerint az előző sorozatban hatvan-, utóbbiban tizenhárom millió eurót kereshetett volna; de ha nem megfelelően teljesít a pénzügy, jövőre egyébként sem indulhat európai kupákban az Olympique. Amely kapott egy hatmillió eurós büntetést is, ebből kettő a fix, a további négy a további gazdasági tevékenységek függvénye, ám ezeket majd az UEFA-tól érkező pénzekből vonják le. Csökkenteni kell a játékoskeretet is, 25-ről 23 fősre, és csökkenteni kell a bérköltségeket is.

Az elnök, Jacques-Henri Eyraud és a sportigazgató Andoni Zubizarreta le is fújta a „Champion's Project” nevű programot, egyébként sem vezetett semmi jóra a kis költekezés, ahogyan a The Guardian fogalmazott, a fiatalok ligájában az OM lett a dinoszaurusz, vagy idézhetnék Thauvint is, aki a sokadik csúfos vereség után kifakadt, mondván, „nem kellene tovább hülyíteni magunkat”. Idézhetnénk a legendás OM-tábort is, de inkább nem tesszük.

 

Thauvin legalább anyagilag jól járt a hülyítéssel, a klubban Payet és Luiz Gustavo a kereseti rekorder, évi bruttó 6-6 millió euróval, Balotelli 2.7 milliót kapott fél évre, Thauvin 4.92-t, Mandanda 4.2-t tizenkét hóra, megelőzve a Mitroglu (3.96), Germain (3.6), Rami (3.6) triót. A legjobban fizetett játékosokra évi minimum 32.3 milliót költ a Marseille – sőt néhány francia lap szerint Strootman is évi hatmilliós keres –, szerencséjére vagy szerencsétlenségére sok bónuszt nem kellett ehhez mostanában hozzádobni. A keret olcsóbb tagjai egyébként évi 600 ezer euró körüli bért húznak az OM-től, és érdekes módon minél kevesebbet kapott mostanában valaki, annál kevesebb volt rá a panasz: Szakai Hiroki az év játékosa lett a klubban, évi 700 ezer euróért, Maxime López nem sokkal többért közönségkedvenc, a saját nevelésű Boubacar Kamara az NB I-ben is vígan megkeresné az évi 51 millió forintot, ehhez képest most ő az egyik legkelendőbb a játékospiacon.

A rengeteg pénzt ritkán és kevesen hálálták meg: Payet nagy átéléssel alakította a láthatatlan embert, főleg, miután mesés ajánlatot kapott Kínából, Mandanda utódát tavasszal nyíltan kijelölték a Reims kapusában, Edouard Mendyben, a Pamela Andersonnal csúful elbánó Ramit máris meg kellett büntetni, mert nem jelent meg az alapozás kezdetén, korábban családi okokra hivatkozva nem edzett, közben vígan szerepelt egy arrafelé is csoda színvonalas kereskedelmi TV-s agyzsibbasztásban, Luiz Gustavo pedig bejelentette, hogy nem játszik többé középhátvédet (főleg, mert két kínai klub is ajánlatot tett neki és érte).


Az exodus már megkezdődött: Lucas Ocampost elvitte a Sevilla, Yusuf Sarit a Trabzonspor, a 33 éves Tomás Hubocannal és Rolandóval nem hosszabbítottak, Balotelli útját is kiadták, Ajmen Abdennurt szezonfordultával visszaküldték Valenciába, még Zubizarretát is majdnem elvitte az Arsenal.

Dia, az új csodakapus (Fotó: AFP)
Dia, az új csodakapus (Fotó: AFP)



Thauvint többen is kerülgetik, konkrétan az Interről, a Milanról, a Napoliról, a Valenciáról és a West Ham Unitedről tudunk, a cserekapus Ahmadou Dia még korábban kapott egy négyéves szerződési ajánlatot a Manchester Unitedtől, Kamara a PSG kiszemeltje, májusban felajánlotta az OM Strootmant az Everton, West Ham United, Manchester United hármasnak, majd szóba került a visszatérése Rómába, Luiz Gustavót a Lyon, a Fiorentina és a Fenerbahce is vinné, a 35 millió euróra taksált Morgan Sansonért a West Ham United, West Bromwich Albion, Wolverhampton, Newcastle United, Leicester City ötös jelentkezett be, Szakait a Tottenham kerülgeti, már Kieran Trippier elveszítése előttről, Clinton Njietárgyalhatott a Dinamo Moszkvával és a Fenerbahcével, közben befutott egy kínai érdeklődő is, ám végül az oroszok nyerték a licitet. Még Mandanda is eligazolhat, hallani egy MLS-es lehetőségről, neki egyébként is ez az utolsó éve Marseille-ben.

Az AS Roma érdeklődik Strootman mellett Bouna Sarr és Thauvin iránt is, pénz mellett Steven Nzonzit adná, Sarr-ra a Sevilla is vevő lenne, Rami iránt Törökországból van kereslet.

Thauvin utóda a reimsi Rémi Oudin, a celtás Emre Mor, a southamptonos Szofian Bufal vagy a nápolyi Adam Unasz lehet, de az új mester szerint Radonjics is kap még egy esélyt, Luiz Gustavóé a realos Lucas Silva vagy Gary Medel, a középpályára érkezhet a négymillióért árult Paul Lasne (Montpellier), Olivier Ntcham (Celtic) vagy a Nantes csapatkapitánya, Valentin Rongier, de még utóbbi is nagy falat a délieknek, hát még a majdnem harmincmilliós Jean-Philippe Gbamin (Mainz)!

A Sevilla adna francia középső védőt (Joris Gnagnon) és francia szűrőt (Ibrahim Amadou) is, de ezzel csökkentené Thauvin negyvenmilliós árát.

A PSG fiatal középső és bal oldali védője, Stanley Nsoki is OM-célpont, érte hétmillió eurót kérnek a fővárosiak, akik biztosan rosszul járnának elengedésével. A Chelsea már biztosan rosszul járt az ötvenmilliós bukás Baba Rahmannal, 5.5 millióért eladná az OM-nek, alternatíva a négymillióért elkért Riza Durmisi (Lazio) és Ruben Aguilar (Montpellier), aki nem is tagadta, hogy visszautasította az Olympique ajánlatát. Szóba került még a Nimes csapatkapitánya, a középső védő Anthony Briancon neve is.

Jellemző korunk futballjára, hogy a másodosztályú Troyes kétszeres U21-es válogatott szélsőjéért, Bryan Mbeumóért is őrületes a tusakodás, a Wolfsburg 10+2 millió eurót ajánl érte, a Borussia Mönchengladbach hasonló jókat ígér, a Southampton 11, a Montpellier 8 millió eurónál jár. A rennes-i Flavien Tait még nála is drágább (lenne)…


 

SzuperMario Balotellivel befürdött a klub, utóda Argentínából jöhet, SzuperDarío Benedetto, azaz Darío Benedetto, a Boca Juniors gyémántja, az ötszörös válogatott középcsatár, aki most éppen nincs bombaformában, 15 bajnokin kétszer volt eredményes, de volt mexikói gólkirály és 2017-ben az Év játékosa a hazájában. Benedetto kivásárlási ára 21 millió euró, ennyit nyilvánvalóan képtelen fizetni az OM, 15-öt talán, Gianluca di Marzio szerint a 29 esztendős csatár már meg is egyezett a kérővel.

Felmerült még Mariano Díaz és Alfredo Morelos (Rangers) is erre a posztra, és kölcsönbe kérték a Romától Patrik Schicket.

Zubizarreta noteszében ott van még Moussa Marega (Porto), Diadie Samassékou (RB Salzburg) és a firenzei Giovanni Simeone neve is, azonban ők elérhetetlenek most az OM számára, még a Monterrey karmestere, Rodolfo Pizarro is tízmilliós tétel, felejtős – Rolando utóda az interes Miranda lehetne, de az ő évi 3.5 millió eurós bére meg túl magas most a franciáknak.

Ami biztos: megérkezett az első nyári erősítés, a Villarreal kölcsönadta ugyanis négymillió eurós vételi opcióval a rutinos középső védőt, Álvaro Gonzálezt.

Az 1993-ban Bajnokok Ligáját nyert csapat az ismert kínos okok miatt nagyon gyorsan szétesett, két év alatt távozott egy Alen Boksic, Marcel Desailly, Franck Sauzée, Abédi Pelé, Dragan Sztojkovics, Basile Boli, Paulo Futre, Rudi Völler, Jocelyn Angloma, Alain Boghossian, Rui Barros, Sonny Anderson sor, a klubra a másodosztály gödre várt, majd nem sokra rá már megújulva röppent ki onnan, de a régi magaslatokra nem került fel azóta sem.

Most a Thauvin, Sanson, Strootman, Kamara, López, Payet, Rami, Luiz Gustavo, Szakai, Sarr, Mandanda tizenegy eladásába sem halna bele a klub, a kiesésre így sem kell gondolni – de hogy jó sokat fog várni az UEFA, mire lesz milyen európai kupaszereplésből levonni a Marseille büntetését, az egészen bizonyos!

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

AMIENS
Érkezett: Serhou Guirassy (1. FC Köln, 6 000 000 euró), Eddy Gnahoré (Palermo, 2 500 000), Emil Krafth (Bologna, 2 000 000), Alexis Blin (Toulouse, 1 650 000), Ulrick Eneme Ella (Liefering, 300 000), Jack Lahne (Brommapojkarna), Haitam Aleesami (Palermo, ingyen), Christophe Jallet (Nice, i.)
Kölcsönbe: Chadrac Akolo (VfB Stuttgart, 500 000)
Kölcsönből vissza:
Yannick Mamilonne (Paris FC), Rafal Kurzawa (Midtjylland), Mahdi Talal (Entente)
Távozott: Réda Rabej (Fremad Amager, ingyen), Ualid el-Haddzsam (Troyes, 35 000), Khaled Adénon (al-Vahda, i.)
Kölcsönből vissza:
Eddy Gnahoré (Palermo), Serhou Guirassy (1. FC Köln), Alexis Blin (Toulouse), Emil Krafth (Bologna), Erik Pieters (Stoke City)

ANGERS
Érkezett: Rasid Aliui (Nimes, ingyen), Julien Masson (Valenciennes, 1 500 000), Danijel Petkovic (Lorient, 1 500 000), Sada Thioub (Nimes, 3 500 000), Mathias Pereira Lage (Clermont Foot, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Saliou Ciss (Valenciennes), Harisson Manzala (Maccabi Petah Tikva), Alexandre Letellier (Troyes), Thomas Touré (Paris FC), Baptiste Guillaume (Nimes), Dorian Bertrand (Béziers)
Távozott: Yoann Andreu (visszavonult), Flavien Tait (Rennes, 9 000 000), Dorian Bertrand (Nancy)
Kölcsönbe:
Harisson Manzala (Le Mans), Pape Djibril Diaw (Caen), Baptiste Guillaume (Valenciennes), Thomas Touré (Sochaux), Alexandre Letellier (Sarpsborg)
Kölcsönből vissza:
Zacharie Boucher (Auxerre), Cheikh N'Doye (Birmingham City)

BORDEAUX
Érkezett:
Loris Benito (Young Boys, i.), Mexer (Rennes, i.), Enock Kwateng (Nantes, i.), Hvang Ui Dzso (Gamba Oszaka, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Paul Baysse (Caen), Jonathan Cafú (Crvena zvezda), Alexandre Mendy (Guingamp), Valentín Vada (St.-Étienne), Daniel Mancini (Auxerre), Aaron Boupendza (Tours), Raoul Bellanova (Milan U19)
Távozott: Jules Koundé (Sevilla, 25 000 000), Lukas Lerager (Genoa, kölcsön után végleg, 6 000 000), Igor Lewczuk (Legia Warszawa, i.), Jérome Prior (Valenciennes, i.), Jaroslav Plasil (visszavonult), Zaydou Youssouf (St.-Étienne, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Yann Karamoh (Inter), Andreas Cornelius (Atalanta), Sergi Palencia (Barcelona B)

BREST
Érkezett: Denys Bain (Le Havre, i.), Ibrahima Diallo (Monaco, 2 000 000), Romain Perraud (Nice, 2 000 000), Ludovic Baal (Rennes, i.)
Kölcsönbe: Samuel Grandsir (Brest)
Kölcsönből vissza: Corentin Jacob (Tours), David Kiki (Red Star FC)
Távozott: Corentin Jacob (Rodez, i.), Quentin Bernard (Auxerre, i.), Thomas Ayasse (szerződése lejárt), Édouard Butin (szl.), Anthony Weber (Caen, 500 000)
Kölcsönből vissza: Jessy Pi (Toulouse), Baba Traoré (Le Havre), Ibrahima Diallo (Monaco)

DIJON
Érkezett: Mama Baldé (Sporting CP, i.), Bruno Ecuele Manga (Cardiff City, 2 000 000), Didier Ndong (Guingamp)
Kölcsönből vissza: Eden Massouema (Valenciennes)
Távozott: Valentin Rosier (Sporting CP, 8 000 000), Kvon Csang Hun Kwon (Freiburg, 3 000 000), Eden Massouema (Troyes, i.), Usszama Haddadi (al-Ettifak), Cédric Yambéré (al-Ettifak), Sory Kaba (Midtjylland), Mehdi Abejd (Nantes, i.), Arnold Bouka Moutou (szl.), Sory Kaba (Midtjylland, 3 000 000), Bobby Allain (Olympiakosz, i.), Wesley Said (Toulouse, 8 000 000)

LILLE
Érkezett:
Timothy Weah (PSG, 9 500 000), Reinildo Mandava (Belenenses, 3 000 000), Léo (Rio Ave, 6 000 000), Szaad Aguzul (Kavkab Marrakes, 600 000), Benjamin André (Rennes, 7 000 000), Domagoj Bradaric (Hajduk Split, 6 500 000), Tiago Djaló (Milan, 5 000 000), Victor Osimhe (Charleroi, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:
Rominigue Kouamé (Paris FC), Edgar Ié (Nantes), Jasszin Benzia (Fenerbahce)
Távozott: Thiago Mendes (Lyon, 22 000 000), Anwar El Ghazi (Aston Villa, 9 000 000), Youssouf Koné (Lyon, 9 000 000), Nicolas Pépé (Arsenal, 80 000 000), Rafael Leao (Milan, 30 000 000)
Kölcsönbe: Hervé Koffi (Belenenses), Rominigue Kouamé (Cercle Bruges), Kouadio-Yves Dabila (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Reinildo Mandava (Belenenses), Rui Fonte (Fulham)

LYON
Érkezett: Thiago Mendes (Lille, 22 000 000), Youssouf Koné (Lille, 9 000 000), Jean Lucas (Flamengo, 8 000 000), Ciprian Tatarusanu (Nantes, i.), Titouan Thomas (Lyon B), Mathis Rayan Cherki (Lyon U19), Joachim Andersen (Sampdoria, 24 000 000)
Kölcsönből vissza: Timothé Cognat (Servette), Jordan Ferri (Nimes), Christopher Martins Pereira (Troyes), Elisha Owusu (Sochaux)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Tottenham, 60 000 000), Ferland Mendy (Real Madrid, 48 000 000), Jordan Ferri (Montpellier, 2 000 000), Christopher Martins Pereira (Young Boys, 2 000 000), Elisha Owusu (Gent, 1 000 000), Timothé Cognat (Servette, 70 000), Mathieu Gorgelin (Le Havre, i.), Olivier Kemen (Niort, i.), Jérémy Morel (Rennes, i.), Nabil Fekir (Betis, 19 750 000)

MARSEILLE
Érkezett:
Kölcsönbe: Álvaro González (Villarreal)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Caen), Grégory Sertic (Zürich), Christopher Rocchia (Sochaux)
Távozott: Lucas Ocampos (Sevilla, 15 000 000), Yusuf Sari (Trabzonspor, 250 000), Tomas Hubocan (szl.), Mario Balotelli (szl.), Rolando (szl.), Clinton N'Jie (Dinamo Moszkva, 5 500 000)
Kölcsönből vissza: Ajmen Abdennur (Valencia)

METZ
Érkezett: Victorien Angban (Chelsea U23, 6 000 000), Fabien Centonze (Lens, 3 00 000), Thierry Ambrose (Manchester City U23, 2 500 000), Habib Maiga (St.-Étienne, kv., 1 000 000), Manuel Cabit (AC Ajaccio, i.)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Monaco)
Kölcsönből vissza: Gerónimo Poblete (San Lorenzo), Adama Traore (Orléans), Vincent Thill (Pau)
Távozott: Cafú (Legia Warszawa, kv., 800 000), Jonathan Rivierez (Caen, i.), Iván Balliu (szl.), Emmanuel Riviere (szl.), Olivier Boscagli (PSV, 2 000 000)
Kölcsönbe: Vincent Thill (Orléans), Gauthier Hein (Valenciennes),Laurent Jans (Paderborn)

MONACO
Érkezett: Gelson Martins (Atlético Madrid, 30 000 000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 13 500 000)
Kölcsönből vissza: Adama Traoré (Cercle Bruges), Pelé (Nottingham Forest), Jusszef Ait Bennasszer (St.-Étienne), Paul Nardi (Cercle Bruges), Gabriel Boschilia (Nantes), Samuel Grandsir (Strasbourg), Antonio Barreca (Newcastle United), Youri Tielemans (Leicester City), Ibrahima Diallo (Brest), Loic Badiashile (Rennes), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Keita Baldé (Inter)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Mainz, 5 500 000), Jonathan Mexique (Cholet, kv.), Khéphren Thuram (Nice, i.), Andrea Raggi (szl.), Ibrahima Diallo (Brest, 2 000 000), Youri Tielemans (Leicester City, 45 000 000), Paul Nardi (Lorient, 1 500 000)
Kölcsönbe: Kévin N'Doram (Metz), Julien Serrano (Cercle Bruges), Giulian Biancone (Cercle Bruges), Loic Badiashile (Cercle Bruges), Antonio Barreca (Genoa), Jordi Mboula (Cercle Bruges), Samuel Grandsir (Brest), Jean-Eudes Aholou (St.-Étienne)
Kölcsönből vissza: Georges-Kevin N'Koudou (Tottenham), Carlos Vinícius (Napoli), Adrien Silva (Leicester City), William Vainqueur (Antalyaspor)

MONTPELLIER
Érkezett: Téji Savanier (Nimes, 9 500 000), Andi Delort (Toulouse, kv., 4 500 000), Jordan Ferri (Lyon, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Giovanni Sio (al-Ittihad), Morgan Poaty (Troyes), Isaac Mbenza (Huddersfield)
Távozott: Morgan Poaty (Guingamp), Jonathan Ligali (szl.), Isaac Mbenza (Huddersfield, 8 900 000), Benjamin Lecomte (Monaco, 13 500 000), Giovanni Sio (Genclerbirligi, 600 000), Elljesz Shiri (1. FC Köln, 6 000 000)

NANTES
Érkezett: Abou Ba (Nancy, 1 000 000), Dennis Appiah (Anderlecht, 750 000), Bridge Ndilu (Laval, i.), Marcus Coco (Guingamp, 3 000 000), Molla Wagué (Udinese, 1 500 000), Mehdi Abejd (Dijon, i.)
Kölcsönbe: Alban Lafont (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Santy Ngom (Nancy), Alexis Alégué (Tours)
Távozott: Diego Carlos (Sevilla, 15 000 000), Koffi Djidji (Torino, kv., 4 500 000), Enock Kwateng (Bordeaux, i.), Ciprian Tatarusanu (Lyon, i.)
Kölcsönbe: Anthony Limbombe (Standard Liege, 1 000 000), Quentin Braat (Niort), Maxime Dupé (Clermont Foot)
Kölcsönből vissza: Majeed Waris (Porto), Valentin Eysseric (Fiorentina), Edgar Ié (Lille), Gabriel Boschilia (Monaco), Antonio Mance (Trencsén)

NICE
Érkezett: Khéphren Thuram (Monaco, i.)
Kölcsönből vissza: Romain Perraud (Paris FC), Vincent Marcel (Troyes)
Távozott: Rémi Walter (szl.), Christophe Jallet (Amiens, i.), Romain Perraud (Brest, 2 000 000), Allan Saint-Maximin (Newcastle United, 18 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makeng (szl.)

NIMES
Érkezett: Vlatko Stojanovski (Renova, 300 000), Pablo Martinez (Strasbourg, i.), Zinedin Ferhat (Le Havre, i.), Romain Philippoteaux (Auxerre), Haris Duljevic (Dynamo Dresden, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Kévin Denkey (Béziers)
Távozott: Téji Savanier (Montpellier, 9 500 000), Umut Bozok (Lorient, 1 500 000), Baptiste Valette (Nancy, i.), Rasid Alioui (Angers, i.), Féthi Harek (visszavonult), Hervé Lybohy (szl.), Denis Bouanga (St.-Étienne, 4 500 000), Sada Thioub (Angers, 3 500 000), Panajotisz Vlahodimosz (szerződését felbontották)
Kölcsönből vissza: Jordan Ferri (Lyon), Faitout Maouassa (Rennes), Baptiste Guillaume (Angers)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Pablo Sarabia (Sevilla, 18 000 000), Marcin Bulka (Chelsea U23, i.), Ander Herrera (Manchester Utd., i.), Loic Mbe Soh (PSG U19), Abdou Diallo (Dortmund, 32 000 000), Idrissa Gueye (Everton, 30 000 000)
Kölcsönből vissza: Rémy Descamps (Clermont Foot), Jesé (Betis), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt)
Távozott: Giovani Lo Celso (Betis, kv., 22 000 000), Moussa Diaby (Bayer Leverkusen, 15 000 000), Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 12 000 000), Timothy Weah (Lille, 9 500 000), Adrien Rabiot (Juventus, i.), Gianluigi Buffon (Juventus Turin, i.), Dani Alves (Sao Paulo, i.), Christopher Nkunku (RB Leipzig, 13 000 000)

REIMS
Érkezett: Predrag Rajkovics (Maccabi Tel Aviv, 5 000 000), Björn Engels (Olympiakosz, kv., 4 000 000), Jehvann Diouf (Troyes, i.), Marshall Munetsi (Orlando Pirates)
Kölcsönből vissza: Grejohn Kyei (Lens), Lenny Vallier (Pau), Grégory Berthier (Red Star), Aly Ndom (Caen)
Távozott: Yohan Roche (Rodez, i.), Pablo Chavarría (Mallorca, i.), Marvin Martin (szl.), Johann Carrasso (szl.), Björn Engels (Aston Villa, 9 900 000), Thomas Fontaine (Lorient)
Kölcsönből vissza: Abdul Rahman Baba (Chelsea), Sheyi Ojo (Liverpool)

RENNES
Érkezett: M'Baye Niang (Torino, kv., 15 000 000), Romain Salin (Sporting CP, i.), Flavien Tait (Angers, 9 000 000), Jérémy Morel (Lyon, i.)
Kölcsönből vissza: Faitout Maouassa (Nimes), Diafra Sakho (Bursaspor), Jordan Tell (Orléans), Denis Will Poha (Nancy)
Távozott: Brandon (Osasuna, 2 000 000), Mexer (Bordeaux, i.), Abdoulaye Diallo (Genclerbirligi, i.), Nicolas Janvier (szl.), Ludovic Baal (Brest, i.), Hatem Ben Arfa (szl.), Mehdi Zeffan (szl.), Romain Danzé (visszavonult), Edvinas Gertmonas (szl.), Benjamin André (Lille, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Loic Badiashile (Monaco)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Harold Moukoudi (Le Havre, i.), Alpha Sissoko (Clermont Foot, i.), Denis Bouanga (Nimes, 4 500 000), Zaydou Youssouf (Bordeaux, 2 000 000), Sergi Palencia (Barcelona, 2 000 000), Rjad Budebuz (Betis, 3 500 000)
Kölcsönbe: William Saliba (Arsenal), Jean-Eudes Aholou (Monaco)
Kölcsönből vissza: Usszama Tannan (Utrecht), Mahdi Camara (Laval), Jorginho (CSZKA Szófia), Léo Lacroix (Hamburg), Assane Dioussé (Chievo), Franck Honorat (Clermont Foot)
Távozott: Habib Maiga (Metz, 1 000 000), Jorginho (Ludogorec, 850 000), Neven Szubotics (Union Berlin, i.), Pierre-Yves Polomat (Genclerbirligi, i.), Mickaël Panos (Pafos, i.), William Saliba (Arsenal, 30 000 000), Rémy Cabella (FK Krasznodar, 12 000 000)
Kölcsönbe: Alexis Guendouz (Pau), Usszama Tannan (Vitesse), Makhtar Gueye (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco), Timothée Kolodziejczak (Tigres UANL), Valentín Vada (Bordeaux), Yannis Salibur (Guingamp)

STRASBOURG
Érkezett: Alexander Djiku (Caen, 4 500 000), Jean-Ricner Bellegarde (Lens, 2 000 000), Lamine Koné (Sunderland, 1 500 000), Diogo Branco (Montijo, i.)
Kölcsönből vissza: Yoann Salmier (Troyes)
Távozott: Yoann Salmier (Troyes, 5 000 000), Pablo Martinez (Nimes, i.), Anthony Goncalves (Caen, i.)
Kölcsönbe: Idrissz Szaadi (Cercle Bruges)
Kölcsönből vissza: Lamine Koné (Sunderland), Sanjin Prcic (Levante), Samuel Grandsir (Monaco)

TOULOUSE
Érkezett: Efthimiosz Kulurisz (PAOK Szaloniki, 3 500 000), Agustín Rogel (KSZ Szamara, 2 500 000), Wesley Said (Dijon, 8 000 000)
Kölcsönbe: Jean-Victor Makengo (Nice), William Vainqueur (Antalyaspor)
Kölcsönből vissza: Yann Bodiger (Córdoba), Clément Michelin (AC Ajaccio), Steven Fortes (Lens), Jessy Pi (Brest), Alexis Blin (Amiens), Steeve Yago (Le Havre)
Távozott: Christopher Jullien (Celtic, 8 000 000), Andi Delort (Montpellier, 4 500 000), Alexis Blin (Amiens, 1 650 000), Steven Fortes (Lens, 1 000 000), Clément Michelin (Lens, i.), Jimmy Durmaz (Galatasaray, i.), Yannick Cahuzac (Lens, i.), Jessy Pi (Caen), Francois Moubandje (Dinamo Zagreb, i.), Yann Bodiger (Cádiz, i.), Hakim El Mokeddem (Laval)
Kölcsönbe:
Firmin Mubele (Asztana)
Kölcsönből vissza:
Manu García (Manchester City U23)

LEZÁRVA SZOMBATON REGGEL, VASTAGGAL AZ ELMÚLT HÉT TÖTÉNÉSEI
kv.: kölcsönből vissza

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik