Női vb: Németország simán, Norvégia tizenegyesekkel jutott be a nyolc közé

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 00:01
null
Alexandra Popp (11) vezérletével elsőként a németek jutottak be a negyeddöntőbe (Fotók: AFP)
A német női labdarúgó-válogatott Marozsán Dzsenifer nélkül is magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott Nigéria felett a franciaországi világbajnokság nyolcaddöntőjében, míg Norvégia tizenegyespárbajban búcsúztatta Ausztráliát.

NÉMETORSZÁG–NIGÉRIA

Marozsán Dzsenifer ugyan leült a kispadra a Nigéria elleni mérkőzésen, de arra nem volt szükség, hogy a rásérülés veszélyét megkockáztatva pályára is lépjen, mert a németek nélküle is meggyőző különbségű győzelmet arattak a négy legjobb csoportharmadik egyikeként tizenhat közé kerülő afrikai válogatott felett. (Mint ismert, a magyar származású futballistának két héttel ezelőtt, a kínaiak elleni csoportmeccsen tört el az egyik lábujja.)

A németek az első húsz perc végén a 100. válogatott találkozóján szereplő Alexandra Popp fejes góljával kerültek előnybe, de csak azután vált biztossá, hogy valóban megszerezték a vezetést, hogy a japán bíró videón visszanézte, a fejes pillanatában lesen tartózkodó Svenja Huth nem zavarta-e a mozgásban és/vagy a kilátásban a nigériaiak kapusát. (1–0)

Nagyjából másfél perccel később Jamasita Josimi játékvezetőt ismét kihívták a két kispad között elhelyezett monitorhoz, eldönteni, tizenegyest ért-e, hogy Lina Magullba óriásit rúgott az egyik nigériai védő.

Azt ért, így a felvételek megtekintése után a tizenegyespontra mutatott, a büntetőt pedig Sara Däbritz pontos lövéssel értékesítette, ezzel sorozatban a harmadik világbajnoki fellépésén talált be. Honfitársai közül ezt legutóbb 2003-ban Birgit Prinz mondhatta el magáról, aki zsinórban öt mérkőzésen volt eredményes. (2–0)

A nigériai válogatott visszakapaszkodásának esélyét csökkentette, hogy legnagyobb sztárja, az FC Barcelona támadója, a budapesti BL-döntőben is eredményes Asisat Oshoala kisebb sérülés miatt nem játszhatott.

Az előnyét magabiztosan őrző német csapat a 82. percben pontot tett a meccs végére, az afrikaiak védelmi hibáját Lea Schüller használta ki. (3–0)

A németek a nyolcadik női világbajnokságon is bejutottak a negyeddöntőbe – hozzájuk csatlakozhatnak az e tekintetben még szintén hibátlan amerikaiak, akiknek a spanyolokon át vezet az út a legjobb nyolc közé.

Németország a negyeddöntőben a Svédország–Kanada mérkőzés győztesével találkozik egy hét múlva (június 29.), azon az összecsapáson már talán Marozsán Dzsenifer is szerepet kaphat.

„Büszke vagyok a csapatra – idézi a FIFA honlapja a találkozó után nyilatkozó Marozsánt. – Még hetekig fájni fog a lábam, ám nem pánikolok emiatt. Talán képes leszek visszatérni. Teljes mérkőzést valószínűleg nem tudok majd játszani, de annak örülök, hogy ezen a meccsen nem kellett beállnom.”

A norvég lányok boldogsága határtalan
A norvég lányok boldogsága határtalan

NORVÉGIA–AUSZTRÁLIA

Az ausztrálok a Jamaica elleni csoportmeccsen négyszer eredményes, a legutóbbi 29 válogatott mérkőzésén összesen 28 gólt szerző csapatkapitányuk, Sam Kerr révén már fél perc után megszerezhették volna a vezetést, de kimaradt a lehetőség, ahogy nem sokkal később a Matildák második nagy helyzete is.

Nem hibázott azonban a másik oldalon Isabell Herlovsen, a jelenlegi norvég keret nemzeti színekben legeredményesebb játékosa, aki a 31. percben előnyhöz juttatta a skandinávokat.

Az ausztrálok Nigéria (63), Japán (57) és Kanada (51) után negyedik csapatként kaptak legalább 50 gólt a női világbajnokságok történetében.

Az első félidő végén a német játékvezető tizenegyest ítélt Ausztráliának, de miután videón visszanézte a kérdéses esetet, konstatálta, hogy Maria Thorisdottir nem szándékosan kezezett.

A szünet után Sam Kerr néhány pillanatig azt hihette, megszerezte a hatodik gólját az idei világbajnokságon, ám a partjelző jelezte, a találat érvénytelen, mert az ausztrálok kiválósága lesről indult.

A Matildák ezt követően is nagy erőket mozgósítottak az egyenlítő gólért, s erőfeszítéseiket siker koronázta, a 83. percben Elise Kellond-Knight szögletből a kapuba csavart! Igaz, ehhez kellett az is, hogy a rövid oldalon két játékos becsapja a mozgásával a norvég kapust, Ingrid Hjelmsethet.

A 93. percben jöhetett volna a slusszpoén, a nyáron a német bajnok VfL Wolfsburgtól a BL-döntős FC Barcelonába szerződő Caroline Graham Hansen beadása után a labda a kapufán csattant.

A hosszabbítás első felében a 104. percig mindkét együttes bátran játszott, ekkor az ausztrálok Alanna Kennedy kiállítása miatt emberhátrányba kerültek. A Matildák középhátvédje gólhelyzetben kilépő támadót rántott le, ezért küldték le a pályáról. Ez volt az idei vb első azonnali piros lapja.

A fordulás után a létszámfölényben lévő Norvégia támadott többet, Hansenék szerették volna a ráadásban eldönteni a találkozót, de nem jártak sikerrel, sőt az utolsó másodpercekben még az ausztrálok is eljutottak kapura lövésig. A norvégok összesen 27 kapura lövéssel próbálkoztak, ebből 14 kísérletet a hosszabbításban eresztettek el.

Ennek a győzni akarásnak a szétlövésben lett meg a jutalma, a skandinávok két pár után 2–0-ra vezettek, majd hibátlan rúgóteljesítménnyel 4–1-re nyertek. Az ausztráloknál először a legnagyobb sztár, Sam Kerr hibázott, aki nagyon csúnyán, nagyjából egy méterrel emelte fölé a labdát.

A norvég válogatott 2007 után jutott be ismét a legjobb nyolc közé a világbajnokságon, a negyeddöntőben az Anglia–Kamerun csata győztesével találkozik.

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Németország–Nigéria 3–0
(Popp 20., Däbritz 27. – 11-esből, Schüller 82.)
Norvégia–Ausztrália 1–1 (Herlovsen 31., ill. Kellond-Knight 83.) – tizenegyesekkel 4–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik