Női vb: lehet, hogy Marozsán játszhat a nyolcaddöntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 22:38
null
Marozsán Dzsenifer pénteken már részt vett a német válogatott edzésén (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy a lábujjtörésből lábadozó Marozsán Dzsenifer pályára léphet a német válogatottban a Nigéria elleni világbajnoki nyolcaddöntőben szombaton – hangzott el Martina Voss-Tecklenburg német szövetségi kapitány pénteki sajtótájékoztatóján.

 

„Edzeni fog velünk, meglátjuk, hogyan reagál a lába – mondta a németek pénteki gyakorlása előtt Martina Voss-Tecklenburg. – Az biztos, hogy a kezdőcsapatba nem kerül majd be, minden másról az esti órákban döntünk.”

A magyar származású labdarúgónak a németek első csoportmérkőzésén, Kína ellen tört el az egyik lábujja csaknem két héttel ezelőtt, ezért a Spanyolország és a Dél-Afrika elleni meccseken nem léphetett pályára.

Miután Marozsán megsérült, felvetődött annak gyanúja, hogy véget ért számára a világbajnokág, de a legfrissebb hírek alapján úgy tűnik, van rá esély, hogy már a nyolcaddöntőben visszatérhet.

A németek Nigériával küzdenek meg a nyolc közé jutásért szombaton 17.30 órától.

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Szombati mérkőzések
17.30:
Németország–Nigéria (Tv:M4 Sport)
21.00: Norvégia–Ausztrália

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik