NL: Dánia elverte a walesieket, Ukrajna és Bulgária ismét nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.09. 19:54
null
Jarmolenko góljával nyertek az ukránok (Fotó: AFP)
Legjobb játékosai visszatérésével sima 2–0-s győzelmet aratott Dánia az első meccsét fölényesen megnyerő Wales ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája B-divíziójának 4. csoportjában. Ukrajna a szlovákok legyőzésével nagy lépést tett a csoportgyőzelem felé, két sikernél járnak a bolgárok, a grúzok és a macedónok is.

Második mérkőzését is megnyerte az ukrán válogatott, amely csütörtökön úgy nyert 2–1-re Csehországban, hogy Zincsenko a 93. percben lőtte a győztes gólt. Szlovákia ugyanakkor egy furcsa mérkőzésen lépett pályára, hiszen a szövetséggel vitában álló dánokat (akik harmad- és negyedosztályú klubokból behívott futballistákkal álltak fel) 3–0-ra ugyan legyőzte, de azt Jan Kozák szövetségi kapitány is elismerte, hogy egy ilyen csatára nehéz volt a játékosait felpörgetni.

A szakember úgy gondolta, hogy Lvivben érdekes mérkőzést vár csapatára, de inkább azt lehet mondani, hogy két védekező csapat unalmas kilencven percet hozott össze. A mérkőzés egyetlen gólja a 80. percben esett, amikor az egy perccel korábban csereként pályára lépő Viktor Cihankovot a tizenhatoson belül kézzel akadályozta az Inter védője, Milan Skriniar. A kijevi középpályás elesett, a játékvezető tizenegyest ítélt, amit Andrij Jarmolenko úgy lőtt a léc alá, hogy a balra vetődő Martin Dúbravka kapus kezéről vágódott a hálóba a labda.

A 4. csoportban a sztárjai visszatérésével alaposan megerősödő Dánia az íreket 4–1-re kiütő Walest fogadta, és Christian Eriksen révén a 32. percben vezetést szerzett. A Tottenham középpályása 14 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a jobb kapufáról vágódott a kapuba (1–0).


A győzelmet is Eriksen biztosította be, a 63. percben Ethan Ampadu ütött bele kézzel a labdába a tizenhatoson belül, és a Spurs játékosa ezúttal sem hibázott (2–0).


A C-divízió 3. csoportjában a bolgárok Radoszlav Vaszilev gyönyörű fejesével 1–0-ra megverték Norvégiát, így két forduló után hat ponttal az élen állnak.


A D-divízió 1. csoportjában Grúzia – Tornike Okriasvili 77. percben, büntetőből szerzett góljával – 1–0-ra megverte Lettországot, és ugyancsak két győzelemnél jár.


A 4. csoportban a macedónok 2–0-ra legyőzték Örményországot, a hazaiaknál a Vasas korábbi védője, Kire Risztevszki, illetve a Fradi játékosa, Sztefan Szpirovszki végig a pályán volt, míg a korábbi újpesti Enisz Bardit a 74. percben a Vidi középpályása, Boban Nikolov váltotta.





NEMZETEK LIGÁJA
B-DIVÍZIÓ
1. csoport
Ukrajna–Szlovákia 1–0
(Jarmolenko 80. – 11-esből)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ukrajna 2 2 3–1 +2 6
2. Csehország 1 1 1–2 –1 0
3. Szlovákia 1 1 0–1 –1 0

4. csoport
Dánia–Wales 2–0
(Eriksen 32., 63. – a másodikat 11-esből)

A 4. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 1 1 2–0 +2 3
2. Wales 2 1 1 4–3 +1 3
3. Írország 1 1 1–4 –3 0

C-DIVÍZIÓ
3. csoport
Bulgária–Norvégia 1–0
(Vaszilev 59.)

A 3. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bulgária 2 2 3–1 +2 6
2. Norvégia 2 1 1 2–1 +1 3
3. Szlovénia 1 1 1–2 –1 0
4. Ciprus 1 1 0–2 –2 0

D-DIVÍZIÓ
1. csoport
Grúzia–Lettország 1–0
(Okriasvili 77. – 11-esből)

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Grúzia 2 2 3–0 +3 6
2. Andorra 1 1 0–0 0 1
3. Lettország 2 1 1 0–1 –1 1
4. Kazahsztán 1 1 0–2 –2 0

4. csoport
Macedónia–Örményország 2–0
(Alioszki 13. – 11-esből, Pandev 59.)

A 4. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Macedónia 2 2 4–0 +4 6
2. Örményország 2 1 1 2–3 –1 3
3. Liechtenstein 1 1 1–2 –1 0
4. Gibraltár 1 1 0–2 –2 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik