NL: a passzív olasz válogatott nem okozott gondot Portugáliának

Vágólapra másolva!
2018.09.10. 22:40
null
Donnarumma mindent megtett, a pontszerzéshez ez is kevés volt (Fotó: AFP)
Portugália nyerte meg a Nemzetek Ligája hétfői játéknapjának rangadóját, Fernando Santos együttese André Silva góljával 1–0-ra legyőzte Olaszországot az A-divízió 3. csoportjában.

A csalódást keltő világbajnoki szereplés után az olaszok ellen mutatkozott be a Nemzetek Ligájában a portugál válogatott, amely a vb-ezüstérmes Horvátország elleni 1–1-es döntetlennel hangolt a hétfői rangadóra. Roberto Mancini együttese már korábban bemutatkozott a sorozatban, a lengyelek elleni 1–1-re azonban nem lehet különösebben büszke a csapat, Jorginho csak a hajrában tudott tizenegyesből pontot menteni.

A Chelsea középpályása mellett egyedül Gianluigi Donnarumma tartotta meg a helyét az olaszok kezdőcsapatában – Mancini szerkezetet is váltott, 4–3–3-ról 4–4–2-re –, a túloldalt viszont nem változtatott Fernando Santos.

A találkozót megelőző speciális köszöntés – Pepe századszor lépett pályára a nemzeti együttesben – után gyorsan magához ragadta a kezdeményezést a házigazda, és már az első negyedóra végén megszerezhette volna a vezetést, ám Bernardo Silva túlságosan önzetlen volt. A túloldalt Federico Chiesa jegyezte fel az első – egyébként veszélytelen – olasz lövést, majd André Silva lőtt Donnarumma kezei közé egy védelmi megingásból indult labdaszerzés után.

A játékrész igazi izgalmai ezután következtek, az olasz kapu előtti kavarodás végén Bernardo Silva lőtt közelről kapura, Alessio Romagnoli viszont jó helyen állt, így tisztázni tudott a gólvonalról. Öt perccel később még közelebb került a vezetés megszerzéséhez Portugália, Mário Rui beadása egy védőn irányt változtatva a lécről pattant vissza a mezőnybe.

Romagnoli tisztázása

Nem sokkal később az első félidő legvitatottabb jelenetére is sor került, Domenico Criscito állította meg André Silvát a tizenhatoson belül: ha finoman akarunk fogalmazni, nem a legszabályosabb eszközökkel, ám William Collum sípja néma maradt.

A fordulás után nem teketóriázott sokat a portugál csapat, Bruma egy, az első félidőben többször is látott olasz labdavesztést kihasználva száguldott a tizenhatosig, majd André Silvához passzolt, aki ballal a hosszú sarokba tekert (1–0). Az olasz válogatott sorozatban a hetedik meccsén kapott gólt, legutóbb a svédek elleni vb-pótselejtezőn sikerült lehozni egy összecsapást kapott gól nélkül – igaz, annak sem örülhetett különösebben a gárda.

Nem sokon múlott, hogy rövid időn belül megduplázza előnyét a Cristiano Ronaldót nélkülöző Portugália, Bernardo Silva löketénél óriási bravúrra volt szüksége Donnarummának a hárításhoz.

A vendégek a hajrában változtattak az addigi passzívnak nevezhető felfogásukon, ez azonban későn történt meg – sőt, Renato Sanches végleg eldönthette volna a három pont sorsát –, így Portugália 26. egymás elleni mérkőzésükön hatodik győzelmét jegyezhette Olaszország ellen.

NEMZETEK LIGÁJA
A-DIVÍZIÓ
, 3. CSOPORT
PORTUGÁLIA–OLASZORSZÁG 1–0 (0–0)
Lisszabon, Estádio da Luz, 52 655 néző. Vezette: Collum (skót)
Portugália: Rui Patrício – Joao Cancelo, Pepe, Rúben Dias, Mário Rui – Pizzi (Renato Sanches, 74.), Rúben Neves, William Carvalho (Sérgio Oliveira, 86.) – Bruma (Gelson Martins, 77.), André Silva, Bernardo Silva. Szövetségi kapitány:Fernando Santos
Olaszország: Donnarumma – Lazzari, Caldara, Romagnoli, Criscito (Emerson Palmieri, 74.) – Chiesa, Cristante (Belotti, 79.), Jorginho, Bonaventura – Zaza, Immobile (Berardi, 59.). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini
Gólszerző: André Silva (48.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1.Portugália 11 1–0 +1 3
2.
Lengyelország 1 1 1–1 0 1
3.
Olaszország 2 1 1
1–2 –1 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik