Neymar Jr's Five: itt a magyar győztes – ők utaznak Brazíliába

Vágólapra másolva!
2018.04.23. 10:50
Kiszámíthatatlan cselek, gyönyörű trükkök, heves érzelmek és egy egyetemistákból álló csapat, amely megváltotta a brazíliai repülőjegyét. Röviden így lehetne összefoglalni a Red Bull által szervezett Neymar Jr's Five kispályás futballtorna magyarországi döntőjét.

 

A fővárosi és a vidéki selejtezők után vasárnap a West End tetőteraszán kialakított küzdőtéren az ország 21 legjobb kispályás focicsapata mérkőzött meg egymással, Neymar kedvenc gyerekkori játékában: öt fős csapatok játszottak egymás ellen, kapus nélkül, és ha az egyik fél gólt lőtt, az ellenféltől lement egy játékos. A tét jóval több volt, mint az aranyérem, az első helyezett ugyanis júliusban, a brazíliai tengerparton mérheti össze tudását a többi ország legjobbjaival, valamint magával Neymarral is – merthogy a baráti társaságából összeállított csapattal a brazil csillag is részt vesz a tornán.

A tétnek megfelelően minden csapat nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe, az intenzív játék mellett a szikrázó napsütés is fárasztotta a játékosokat, nem csoda, ha nagy mennyiségben fogyott a szervezők által ingyen biztosított hideg ásványvíz és energiaital. Két csoportkör után aztán kialakult a legjobb nyolc mezőnye, közben a torna szabályai szerint rendezett gálamérkőzés is színesítette a programot, ahol az újságíró-válogatott lépett pályára a többek között Puskás Péterrel felálló magyar celebcsapat ellen; a meccset 1–0-ra az újságírók nyerték meg.

A negyeddöntőben két mérkőzés is döntetlennel ért véget, ami azt jelentette, hogy mindkét csapatból egy játékos marad a pályán, és egy az egy elleni párharcban, aranygóllal dől el a továbbjutás – izgalmakból, kiélezett pillanatokból tehát nem volt hiány.

Az elődöntőből végül a Zsírkréták, valamint az Osztag jutott a fináléba, ahol sokáig nem bírtak egymással a felek, végül egy büntetőből a Zsírkréták szerzett vezetést, és onnan már nem volt visszaút, a meccset 3–0-ra nyerték meg a BME-n tanuló fiatalok. A lefújás után kezdetét vette az ünneplés, a mosolygós srácok közül ugyanis korábban még senki sem járt Brazíliában – július közepén viszont címeres mezben léphetnek pályára a homokos tengerparton. Méghozzá Neymar előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik