Sterling duplázott a spanyolok ellen ((Fotó: AFP)

 

 

Sok mindent ki lehetett olvasni a spanyol–angol rangadót felvezető cikkekből, de hogy a „háromoroszlánosok” a szünetben 3–0-ra vezetnek majd, azt nem nagyon. Nehezen lehetett találni a szavakat az angol csapat első félidejére, és arra, ahogy Gareth Southgate csapata – amelynek kezdőjében Kieran Trippier volt az egyetlen 25 év feletti – felülmúlta hatékonyságban a meccs előtt esélyesebbnek tűnő házigazdát.

Mindkét csapat erős letámadással kezdett, és az első helyzet a spanyolok előtt is adódott, ám Marcos Alonso estében leadott lövése kijött Jordan Pickfordról. És az angol kapus az előre játékból is kivette a részét, az angolok első két góljánál egyaránt tőle indult a támadás. A 16. percben a középpályára visszalépő Harry Kane-t találta meg, aki Marcus Rashfordhoz továbbított a bal szélre, az MU támadója pedig tökéletesen játszott a középen megugró Raheem Sterling elé, aki 12 méterről a jobb felső sarokba helyezte a labdát. Mesteri akció után, mesteri találattal szerzett vezetést Anglia. Sterling legutóbb 2015 októberében, Észtország ellen szerzett gólt a nemzeti tizenegyben, 1102 napja. 0–1

Újabb negyedóra elteltével hasonló volt a forgatókönyv: Pickford ismét megtalálta Kane-t, aki két védő mellett megtartotta a labdát, és jól továbbította a másik kettő között kilépő Marcus Rashfordhoz, aki 7 m-ről higgadtan a jobb alsó sarokba lőtt. Ahogy védekezésből támadásba lendült Southgate csapata, az maga a varázslat, klubfutball szintű szervezettség és kivitelezés. 0–2

Luis Enrique gárdája azonban mintha még ekkor sem mérte volna fel, hogy a világbajnoki negyedikkel van dolga, olykor kifejezetten felelőtlenül hagyták lendülethez jutni az angolokat. A 38. percben Ross Barkley ívelt remekül a védők mögé, Kane újabb gólpasszt jegyzett, miközben estében középre passzolt, Raheem Sterling pedig 4 m-ről nem rontott. 0–3!

Spanyolország leforrázva ment szünetre, nem csoda: az OptaJosé statisztikái szerint a furia roja tétmeccsen először kapott három gólt hazai pályán...

Fordulás után a játék képe annyit változott, hogy továbbra is a spanyoloknál volt többet a labda, rendre tüzeltek is távolról és menetrendszerűen jöttek a szögletek is, de ezekben ritkán volt átütőerő, viszont az angolok energiájából sokkal többet felemésztett a védekezés, Southgate-csapata ritkán jutott el az ellenfél tizenhatosáig.

Az 58. percben jött a szépítés, a kitűnő formában lévő Paco Alcácernek egy perc játék sem kellett a gólhoz: jobb oldali szöglet után egyedül maradt az ötös sarkán, és a rövidről tökéletesen csúsztatott a hosszú felsőbe. 1–3

Még időben jött a spanyoloknak a szépítés, ám az angolok szervezettsége ellen nem működött az, ami legutóbb a horvátok bódultsága ellen igen, és hiába érkezett pályára Álvaro Morata is, a második találat már csak a hosszabbítás hosszabbításában született meg Sergio Ramos révén. A legtöbbet még a meggondolatlanul cselezgető és ezzel saját magát bajba hozó Pickford tett azért, hogy izgalmas legyen a hajrá, de Anglia megúszott egy tizenegyest, és bár a 3–2-es  végeredmény szorosnak tűnik, és a statisztika a spanyolok erőfölényét húzza alá, a játék képe alapján inkább megérdemelt az angolok sikere.

A folytatásban Spanyolország november 15-én Zágrábba látogat, három nappal később pedig Anglia a Wembleyben fogadja Horvátországot.

NEMZETEK LIGÁJA
A-DIVÍZIÓ,
4. CSOPORT
Spanyolország–Anglia 2–3 (Paco Alcácer 58., S. Ramos 98., ill. Sterling 16., 38., Rashford 30.)

A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Spanyolország 3 2 1 10–4 +6  6
2. Anglia 3 1 1 1 4–4 0  4
3. Horvátország 2 1 1 0–6 –6  1