MLS: Neymarból kilenc csapat kijönne – kezdődik az új idény

Vágólapra másolva!
2018.03.03. 07:35
null
A chicagói Nikolics Nemanja az új idényben is onthatja a gólokat (Fotó: Imago)
Egy nap híján egy hónappal a Super Bowl után ismét lesz foci Amerikában, csak nem a tojáslabda repked az NFL-ben, hanem a gömbölyű gurul az MLS-ben, amelyre újabb történelmi idény vár négy honfitársunkkal.

 

Elvileg szerencséje van a kezdőknek, újoncoknak, és mi tagadás, a sporttörténelem ad muníciót az elmélethez. Hiszen mindannyian emlékszünk az 1992-es Európa-bajnokságra, amelyet – a legenda szerint – a strandról összelasszózott dán válogatott nyert meg, miként csodát tett az 1998-as Kaiserslautern is, amely a Bundesliga 2. után az 1.-et is megnyerte lendületből, olykor Hrutka Jánossal a védelemben, és rendszerint Szűcs Lajossal a kispadon, még nem az oldalvonal mentén kutyagolva. És akkor ott van az ugyancsak 1998-as, csak nem tavasszal, hanem ősszel bajnok Chicago Fire, amely a Miami Fusionnel együtt az év kezdetén lépett be az MLS-be, és nemhogy túlélte 2001-ben kimúló társát, hanem az első idényében megnyerte a bajnokságot!

Na most, annak a Chicagónak bizonyos Bob Bradley volt az edzője, aki manapság a Los Angeles FC trénere, azon csapaté, amely az MLS legújabb, idei újonca.

WILL FERREL, MAGIC JOHNSON...

Az LAFC belépésével további csúcsot dönt a liga, hiszen sosem volt még ekkora, ráadásul felzárkózik az NFL-hez és az NBA-hez abban a tekintetben, hogy két csapatot tart el az „angyalok városában” – de idevehetjük az MLB-t is, mert ugyan az Angelsnek a teljes nevében benne van, hogy a negyven kilométerre fekvő Anaheimben található az otthona, azért a „Los Angeles” tagot sem húzták ki.

Mindenesetre az LAFC új színt hoz a labdarúgó-bajnokságba, nem utolsósorban azért, mert a fekete-arany párosítása egyedülálló, továbbá a tulajdonosokhoz tartozik Will Ferrell színész, Mia Hamm kétszeres olimpiai és világbajnok női futballista, valamint Magic Johnson is. És persze ahogy Hollywood szomszédságában várnánk, a kommunikációs és marketingosztály régóta zakatol, már a digitális térben megalapozta a majdan a pályán kialakuló párharcokat: az magától értetődik, hogy a város másik klubjával, a Galaxyval ott piszkálják egymást, ahol csak lehet, de további nyugati bázisok – Portland és Seattle – felé is kilőttek már nyilakat. Ehhez jön még, hogy a stadion is mindjárt kész: a Banc of California április 29-én nyit, éppen a Seattle elleni bajnoki rangadóval. Tehát minden rendben – leszámítva a labdarúgást, mert azzal még akadnak bajok.

Bob Bradley, a Los Angeles edzője (középen) csikócsapatot vezethet (Fotó: Imago)
Bob Bradley, a Los Angeles edzője (középen) csikócsapatot vezethet (Fotó: Imago)
MI ÉS MIKOR?
A Los Angeles FC csatlakozásával 23 csapatos lett az MLS, azaz páratlan létszámú – 2019–2020-ban beszáll a Nashville és a David Beckham-féle Miami is –, ugyanakkor a menetrendkészítésnek használt, hogy a nyáron rendezendő világbajnokságra nem jutott ki az amerikai válogatott, mert így nem kell másfél hónapos szünetet tartani, csak kilenc napra áll le a liga.
Mindenesetre a március 3-tól október 28-ig tartó alapszakaszban mindenki 34-szer játszik, nyilván 17-szer otthon, 17-szer idegenben, viszont nem mindenkivel, mert csak az azonos főcsoportbeliek meccselnek oda-vissza, a másik konferenciához tartozó csapatok egyszer találkoznak csupán (természetesen az egyiküknél), azaz elmarad a visszavágó. A rájátszás október 31-én indul, és december 8-án lesz MLS Cupnak hívott nagydöntő az alapszakaszban jobb helyen végző finalista stadionjában.


CSAK A FOCI NE LENNE

A legnagyobb gond, hogy Bradley hiába elismert tréner Amerika-szerte (hiszen volt a válogatott szövetségi kapitánya is, továbbá az onnan nézve fantasztikusan magas színvonalat képviselő Swansea edzője is 85 napig és 11 mérkőzésig a Premier League-ben...), jelenleg is csak 19 szerződéses játékossal gazdálkodhat, ami persze több mint a kezdőcsapathoz szükséges 11, ám egy szezonra azért kevés, és akkor a minőségről nem szóltunk. Mert az egy dolog, hogy az NHL-hez hasonlóan az újoncnak tartottak egy saját draftot, amelyen gyűjtögethetett a többi egyesülettől, azért felépíteni egy klubot a nulláról, beleértve a megfigyelői hálózatok létrehozását, az időbe telik. Úgyhogy egyelőre annak örülnek nagyon, hogy akad egy Carlos Velájuk, aki hét év alatt 29 meccsen játszott az Arsenalban, mielőtt végigparádézta a spanyol élvonal kiscsapatait, de már ezzel szerzett annyi tapasztalatot, hogy előre megmondta: az idén még ne várjanak sokat az LAFC-től...

Ezt persze a drukkerek nem igazán hallották, már tavaly eladtak nekik 16 ezer bérletet, csakhogy az esélyek latolgatásakor másokról beszélnek mint bajnoki favoritokról.

Magáról a bajnokról – meg egy tavalyi újoncról.

Carlos Vela (kék-fehérben) a Real Sociedadból igazolt Los Angelesbe, sztárnak
Carlos Vela (kék-fehérben) a Real Sociedadból igazolt Los Angelesbe, sztárnak
KLINSI JÓL KERES
Dacára, hogy 2016 novemberében kirúgták a férfi felnőttválogatott szövetségi kapitányaként, a 2017-es pénzügyi évben is a német Jürgen Klinsmann volt az Amerikai Labdarúgó-szövetség, a US Soccer legjobban fizetett alkalmazottja. A frissen kiadott elszámolás a 2016. április 1. és 2017. március 31. közötti időszakot tárgyalja, amelyben Klinsmann 3.3 millió dollárt kapott – de miután pocsékul alakult a vb-selejtező-sorozat, lapátra tették a stábjával együtt, ami 6.2 millióba került összesen. Az utód, a szintén megbukó Bruce Arena 400 ezret kapott a beugrására. Eközben a női válogatott edzője, Jill Ellis még a tizedét sem könyvelhette el Klinsmann bérének, hiszen 292 ezer dollárt utaltak neki, ami ismét rávilágít a nemi egyenlőtlenségre – a témáról még lesz szó mellékletünk negyedik oldalán, ahol a friss olimpiai bajnok amerikai női hokicsapatról szólunk...
Mindenesetre a US Soccernél főleg a 2016-ban megrendezett Copa América miatt tele a kincstár: 98-ról 146 millió dollárra nőtt a „vagyona”.

NEYMARBÓL KIJÖNNE KILENC CSAPAT


Az nyilván senkit sem lep meg, hogy a címvédő és a megelőző évben is döntős Toronto FC esélyes most is, az már érdekesebb, hogy az Atlanta Unitedet tartják a másik nagyágyúnak, amely 12 hónapja még az első MLS-meccsére készült... Csakhogy azóta a csapat a rájátszásba is bejutott, a rangadóit a hipermodern Mercedes-Benz Stadiumban játszhatja, a mestere a katalán Barcelonánál is megfordult argentin „Tata” Martino, a játékoskerete pedig a legértékesebb a mezőnyből (35.4 millió euróra saccolható), ha hihetünk a Transfermarktnak. A második legértékesebb a Toronto (29.4), a harmadik pedig a már említett LA Galaxy (26.2), amely 2017-ben tökutolsóként zárt, úgyhogy a télen még a pókot is kitakarították az öltözőből.

Utánuk jön a két északnyugati, a Portland (25.4) és a Seattle (21.5), ez a sorrend pedig nagyjából a bajnoki tippeket is fedi, azt meg ne feszegessük, hogy a brazil Neymar egymaga került annyiba a francia PSG-nek, amennyiből a kilenc legértékesebb MLS-keret kijönne...

Ezen virtuális piacon nem kerülnének sokba a mi honfitársaink sem, akik viszont fajsúlyosabbak a hozzájuk tartozó összegeknél, Nikolics Nemanja éppenséggel a liga egyik legjobb csatára. Talán nem véletlen, hogy az ő klubja, a Chicago Fire a legizmosabb a „magyaros” csapatok közül, ahonnan Sallói Dánielék, azaz a Kansas szimpatizánsai reménykedhetnek még sokáig tartó idényben.

Mi pedig szimplán örülhetünk annak, hogy ismét fociznak Amerikában – mostantól gömbölyűbb labdával.

 

MLS A TV-BEN
vasárnap, 23.15: Seattle Sounders–Los Angeles FC (Tv: Eurosport2)
hétfő, 1.45: Sporting Kansas City–New York City FC (Tv: Eurosport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik