Egyre közelebb a Disneyland (Fotó: AFP, illusztráció)

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az orlandói székhelyű Disney World 220 hektáros, 17 pályával tarkított, egyszerre több mint ezer ember befogadására képes sportkomplexumában, zárt kapuk mögött, szigorú ellenőrzések mellett folytatódhat az észak-amerikai profi labdarúgóliga, amelyből eddig mindössze két fordulót játszottak le a koronavírus-járvány miatt.

A szórakoztatóparkban – amelynek területe kétszer akkora, mint Manhattan – már megkezdődtek az előkészületi munkálatok, sajtóhírek szerint ugyanis június közepén egy minitorna keretében tér vissza az MLS: a 26 csapatot négy csoportra osztják, három hatosra és egy nyolcasra, amelyekből az első két helyezett továbbjut a negyeddöntőbe, ahonnan kieséses rendszerben folytatódik a lebonyolítás. A négy kiemelt – a bajnoki címvédő Seattle, a tavalyi alapszakasznyertes LAFC, a US Open Cup-győztes Atlanta United és a házigazda Orlando City – mindenképpen elkerüli egymást a csoportban. A tornagyőztes jelentős pénzjutalommal gazdagodik, a helyezések pedig beleszámítanak az alapszakasz eredményeibe.

A ligának ezt a tervét azonban nemcsak a kluboknak, hanem a játékos-szakszervezetnek is el kell fogadnia, mivel a folyamatos egészségügyi megfigyelés alatt lévő labdarúgók tíz hétig is távol lehetnek a szeretteiktől – akik egyáltalán nem tehetik be a lábukat az orlandói létesítménybe. Ráadásul a központi bércsökkentés körül is kialakult egy kisebb vita az MLS-vezetőséggel, a kiesett fizetések miatt a futballisták több mint 100 millió dolláros segélycsomagra tartanak igényt.

Az is valószínű, hogy a disneylandi kupát követően sem a megszokott mederben zajlanak majd az események, szinte biztos, hogy a szezonban csak a főcsoportokon (Nyugati és Keleti) belül rendeznek majd találkozókat, azaz nem lenne keresztbejátszás az alapszakaszban – ezzel is minimalizálva az utazások számát. A rájátszás ezáltal 2021-re is kitolódhat.

A csapatok a napokban kezdhették el a kis csoportos foglalkozásokat az Egyesült Államokban, a szabadtéri edzéseken egyelőre hat futballista vehet részt, nekik legalább háromméteres távolságot kell tartaniuk egymástól, míg az edzők kizárólag az oldalvonalon túl tartózkodhatnak, és a gyakorlás ideje alatt végig maszkot kell viselniük. Az egyik variációs lehetőség szerint egy térfélen öt mezőnyjátékos és egy kapus lehet egy időben, ám mindenkinek az adott „zónán” belül kell maradnia.