MLS: Beckham szívesen látná Messit az új csapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.16. 18:52
null
David Beckham sztárokkal töltené fel idén alapított klubját (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint David Beckham, az észak-amerikai Inter Miami CF tulajdonosa szeretné, ha csapata a 2020-as észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) küzdelmeit már a Barcelona ötszörös aranylabdásával, Lionel Messivel a soraiban kezdené meg.

 

A David Beckhamhez köthető cégcsoport tulajdonában lévő, idén alakult Inter Miami CF legkorábban 2020-ban játszhatja első tétmérkőzését, a klubot azonban már számos sztárfutballistával szóba hozták. A legújabb név Lionel Messié, akinek ugyan a 2020–2021-es szezonig szerződése van a Barcelonával, de Beckhamék szeretnék már egy idénnyel korábban megszerezni.

A floridai klubhoz közel álló források szerint eddig konkrét megkeresés nem történt, de az argentin világklasszis mindenképpen első számú célpont lenne, amennyiben lenne esély őt elcsábítani. Messi korábban úgy nyilatkozott, pályafutását a gránátvörös-kékeknél szeretné befejezni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik