Mexikó: Maradonát bemutatták, táncolt a közönségnek – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.11. 15:57
null
Maradonát bemutatták Mexikóban (Fotó: MTI)
Mint ismert, az argentin labdarúgás korábbi világklasszisa, Diego Maradona úgy döntött, folytatja eddig nem túl sikeres edzői karrierjét, s a mexikói másodosztályú Dorados de Sinaloánál vállal munkát. A szakember már az első edzését is megtartotta a csapatnál – miközben elvileg továbbra is a fehérorosz Dinamo Breszt elnöke… Maradona először sajtótájékoztatón vett részt. 

 

Az újságírók előtt Maradona először élete legsötétebb korszakáról beszélt.

„Tizenöt éve vége ennek. Magam alatt vágtam a fát, amikor ittam, ki akartam magyarázni, mindig visszaestem. Az egésznek a lányaim miatt lett vége. Kifogytam a pénzből, visszamentem dolgozni, a lányaim meggyőztek.”

A Dorados gyakorlása a sajtó és a közönség számára is nyilvános volt. A szurkolók ezt ki is használták: előszeretettel éltették a korábbi legendás játékost, aki aláírásokkal viszonozta a drukkerek érdeklődését – de olyan is volt, hogy táncolt a közönség énekére…

Maradona táncolt is a közönségnek (Fotó: MTI)
Maradona táncolt is a közönségnek (Fotó: MTI)
Azért az edzés sem maradhatott el (Fotó: MTI)
Azért az edzés sem maradhatott el (Fotó: MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik