Bent volt? Nem volt bent? Egyre megy: Anglia aranyérmes! – vb-videók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.30. 07:18
null
Geoff Hurst a negyedik angol gólt lövi az 1966-os döntőben (Fotó: Action Images)
A négyévenként ránk köszöntő vb-évszak első napján, május 27-én indul és július 30-án ér véget sorozatunk, amely a labdarúgó-világbajnokságok 1930 és 2018 közötti történetét napi bontásban dolgozza fel videós-képes-szöveges formában. A július 30-án megrendezett két döntővel, az eddigi tornák két legkésőbbi mérkőzésével ebben a részben zárul a sorozat, azonban a cikk alján található „vb-öröknaptár” napjaira kattintva az összes, azaz mind a 61 epizód elérhető.

 

A labdarúgó-világbajnokságok története a hagyományos időszámítás szerint lassan egy évszázadot ível át, másfelől viszont a „vb-évszak” bő két hónapjába tömöríthető – mi az utóbbi megoldást választva igyekeztünk újra átélni és átélhetővé tenni a csodát.

Sorozatunk a legkorábban rajtoló torna (1934) első napján, május 27-én kezdődött, és most már csak egyetlen feladatunk maradt: beszámolni a legkésőbb induló és egyaránt július 30-án befejeződő két vb végkifejletéről. 1930-ban Uruguay, 1966-ban Anglia lett világbajnok ezen a napon – érdekesség, hogy mindkettő házigazdaként, és mindkettő 4:2-es győzelemmel.

A KÉPRE KATTINTVA: Geoff Hurst, a hős visszaemlékezése
(a videó nyelve angol – forrás: FIFATV)
A KÉPRE KATTINTVA: Geoff Hurst, a hős visszaemlékezése (a videó nyelve angol – forrás: FIFATV)

1966: HOSSZABBÍTÁS UTÁN, VITATHATÓ GÓLLAL ÜLTEK DIADALT AZ ANGOLOK

A két talpon maradó csapat közül az NSZK jutott el magabiztosabban az 1966-os torna londoni fináléjáig, így nem keltett meglepetést, hogy Helmut Haller 12. percbeli góljával meg is szerezte a vezetést.

Anglia ellenben házigazdaként vett részt a tornán, így az is simán illeszkedett a forgatókönyvbe, hogy Geoff Hurst (18. perc) és Martin Peters (78. perc) a hajrára megfordította az állást.

Wolfgang Weber 89. percbeli egyenlítő gólja is tökéletesen megfelelt a németek lankadatlan küzdőszelleméről kialakult képnek.

Következett viszont egy igazán rendhagyó hosszabbítás: a 11. percben Hurst újra a kapuba talált – de vajon tényleg betalált?

Egy legendás címlapfotó Bobby Moore-ral és a trófeával
Egy legendás címlapfotó Bobby Moore-ral és a trófeával

Gottfried Dienst svájci játékvezető nem volt biztos a dolgában, konzultált Tofik Bahramovval, a szovjet partjelzővel, aki ellenben igen: gól!

Mint emlékirataiban Bahramov felidézte, abban a másodpercben úgy érzékelte, a labda nem is a lécről pattant vissza, hanem a hálóról vagy a hálótartó vasról, így számára közömbös volt, hogy visszafelé a gólvonal előtt vagy mögött ért földet.

Elnézve a felvételt, megérthetjük, a németek miért beszéltek „igazságszolgáltatásról” a 2010-es német–angol vb-nyolcaddöntő idején, amikor a játékvezető nem adta meg az angol Frank Lampard szabályos gólját…

De térjünk vissza 1966-hoz, hiszen született még egy gól: Hurst bevallása szerint időhúzásnak szánt, a lelátóra célzott lövése beakadt a 120. percben, így lett a vége 4:2.

A vb-trófeát az angol csapatkapitány, Bobby Moore emelhette a magasba, míg Hurst azóta is az egyetlen futballistának vallhatja magát, aki vb-döntőben mesterhármast ért el. VIDEÓ ITT!

VB 1966, ANGLIA – JÚLIUS 30.
DÖNTŐ
London Anglia–NSZK 4:2, hosszabbítás után

 

Már az esti lap beszámolt a diadalról
Már az esti lap beszámolt a diadalról

1930: URUGUAY NYERI MEG A DÉL-AMERIKAI RANGADÓT

Kétszer fordult az állás az 1930-as montevideói fináléban. Az első gólt az uruguayi Pablo Dorado szerezte, az argentinok a szünetre Carlos Peucelle és a torna gólkirályaként végző Guillermo Stábile (8 gól) révén fordítottak – mondhatnánk, naná, hiszen az első félidőt az ő labdájukkal játszották.

A mérkőzés előtt ugyanis nagy vita kerekedett a labda körül, és végül a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntött: az első félidő labdáját az argentinok, a másodikét az uruguayiak adják. Ami azt illeti, saját választásuk a házigazdáknak is bejött, hiszen a fordulás után Pedro Cea, Victoriano Iriarte, valamint Héctor Castro is az argentin kapuba talált. VIDEÓ ITT!

Akárcsak a két évvel korábbi olimpia döntőjében, ezúttal is Uruguay nyerte meg tehát a két dél-amerikai rivális aranycsatáját, így az övé lett a történelmi fontosságú első világbajnoki cím – a Montevideóba érkező több ezer argentin szurkoló nagy bánatára.

VB 1930, URUGUAY – JÚLIUS 30.
DÖNTŐ
Montevideo Uruguay–Argentína 4:2

SOROZATUNK ÖSSZES EPIZÓDJA A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik