Magyar futballszakemberek keresik az „aranyat” Nigériában

Emlékezzünk rá: a magyar U17-es válogatott egy pontot szerezve csoportjában a negyedik helyen végzett a brazíliai világbajnokságon, így nem jutott tovább. A korábban ötször is korosztályos vb-címet szerző Nigériától 4–2-re kapott ki Preisinger Sándor együttese. Pedig az afrikaiak keretének jelentős része egy évvel fiatalabb játékosokból állt, és nem jutott be a legjobb nyolc közé sem.

Sok elemzés született már ezzel kapcsolatban, lapunk ezúttal olyan szakemberek véleményére volt kíváncsi, akik többször jártak Nigériában az elmúlt két esztendőben, s van némi rálátásuk az ottani utánpótlásképzésre. Mit csinálhatnak másként Nigériában, ahol a lakosság csaknem kilencven százaléka mélyszegénységben, elképesztő nyomorban él, hogy folyamatosan ott vannak a felnőtt- és utánpótlás-világbajnokságokon?

Gelei Károly FIFA-licences menedzser vezetésével az elmúlt napokban negyedik alkalommal vettek részt magyar szakemberek Afrika egyik legnagyobb szabású utánpótlástornája, a magyar nagykövetség által is támogatott Dreamland-Embassy of Hungary Cup elnevezésű rendezvényen.

„Először is tisztázzuk, ma már nem fordulhat elő egy világbajnokságon, hogy túlkoros, felnőtt futballistákat szerepeltessen valamelyik nemzet – cáfolta Gelei Károly az afrikai együtteseket rendszeresen érő vádakat. – Nigériából csak csontszkennervizsgálaton áteső, biológiai útlevéllel rendelkező fiatalok vehetnek részt a hivatalos nemzetközi tornákon. Akinél halvány esély mutatkozik arra, hogy idősebb lehet a korosztálynál, már veszik is ki a keretből.”

Csak rá kell nézni a nigériai játékosokra: szikárak, erősek és nagyon gyorsak. Ráadásul tisztában vannak vele, hogy a 190 milliós, szegénységben élő országból szinte csak a sport segítségével van esélyük kitörni, s ezért mindent meg is tesznek.

„Nigériában a szegénység az úr, az emberek kilencven százaléka az európai embernek elképzelhetetlen körülmények között él – világított rá a motiváló erőre Emmanuel Edede Ndudi, a Dreamland Academy elnöke, a torna főszervezője. – Országunkban nincs születésszabályozás, a családok hat-nyolc gyereket nevelnek, de örülnek, ha napjában egyszer enni tudnak nekik adni. Innen nézve Kánaán nekik, ha valamelyik gyermekük bekerül egy akadémiára. Akkor ugyanis egy évig nincs rá gondjuk. Napjában kétszer kap enni a srác, van hol aludnia, tisztálkodnia, a tanuláson és az edzésen kívül nincs más feladata. Minden gyerekkel egyéves szerződést kötünk, s ha nem úgy fejlődik, nem úgy viselkedik, nem úgy teljesít, ahogy az elvárható, már megy is haza, s jön helyette más. Nincs gondunk a létszámmal, rengeteg a gyerek, s egytől egyig futballozni akarnak. Már három-négy éves koruktól kezdve kergetik a labdát a parkokban, az utcákon. Mi ugyan akadémiának hívjuk az utánpótlásklubokat, de ezek sokkal inkább egyesületek, nem szabad összehasonlítani őket az európai akadémiákkal. Bár pontos adat nem áll rendelkezésemre, ezek száma több ezerre tehető.”

A magyar küldöttség tagjai a saját szemükkel győződhettek meg arról, mennyire – finoman fogalmazva is – puritán körülmények között élnek Nigériában az akadémisták. Mintha az egykori kunmadarasi szovjet laktanya legénységi szállása elevenedett volna meg az 1950-es évekből. Hatan-nyolcan laknak egy szobában, egy falból kiálló cső jelenti a zuhanyzót. Az egészséges táplálkozás fontosságára felesleges is szót vesztegetni, örülnek, ha normálisan tudnak étkezni.

„Az elmúlt években többször voltam Magyarországon, a győri vagy a kispesti akadémia létesítményeiről még csak nem is álmodozhatnak az itteni srácok – folytatta Emmanuel Edede Ndudi. – A földes-füves pályáink talaja ki van égve, göröngyös, a labda nem gurul, hanem pattog, rövid passzos játékra alkalmatlan. Előnye, hogy mivel kiszámíthatatlan, merre pattan a labda, a gyerekek reakcióideje villámgyors. Mentálisan, fizikailag nagyon erősek a fiataljaink, ám ahhoz, hogy igazán jó futballistákká váljanak, tizenhat-tizennyolc éves korban el kell menniük Európába, ahol megkaphatják a szükséges taktikai, technikai képzést.”

Az ETO, a Honvéd, a Vidi és a Haladás megfigyelői után ezúttal Fülöp Ferenc játékosmenedzser is kíváncsi volt az akadémiák működésére. „Szakmájából” eredően más szemmel nézte a meccseket, mint Tuboly Frigyes, a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia igazgatója – aki már másodszor járt Abujában – vagy Magyarics Dominik, a szlovákiai Komáromi FC scoutja.

„Értelemszerűen én üzleti szemmel néztem a tornát – mondta a Dreamland-Embassy of Hungary Cupon látottakról Fülöp Ferenc. – Félelemmel keveredő fenntartással utaztam Abujába, de kellemesen csalódtam. A helyiek kedvesek, segítőkészek voltak, a torna szervezettsége bárhol a világon megállta volna a helyét.”

A menedzser az egy hét alatt 23 meccset látott, sok információhoz jutott, és időbe telt, mire leülepedett benne a túra tapasztalata.

„Nigéria, de mondhatom Ghánát vagy Kamerunt is, igazi aranybánya az európai kluboknak – folytatta Fülöp Ferenc. – A játékosok gyorsak, robbanékonyak, ezek nem elsajátítható tényezők. Ehhez jön még, hogy mentálisan erősek. Technikailag, taktikailag elmaradnak az európai színvonaltól, ám ez később fejleszthető. Úgy látom, nekik a közép-európai klubok jelenthetik az első lépcsőfokot. Horvátország, Szlovénia, Szlovákia és Magyarország ideális felvevő piac, hiszen ezek a fiatalok olcsón megszerezhetők, egy-két év alatt pedig olyan szintre lehet fejleszteni őket, hogy nagy pénzért továbbértékesíthetők. Több klub megkeresett az indulás előtt, mondván: ha találok olyat, akikben van fantázia, szívesen látnák őket. Két gyerekkel, illetve klubjukkal már beszéltem, de további öt-hat név van a noteszomban, akik iránt lehet érdeklődés a tavasszal.”

Nigéria fővárosa, Abuja fejlődése töretlen, ennek ellenére nem turistahely. Megfelelő ismeretség, kapcsolatok nélkül senkinek sem ajánlatos odautazni.