Lőw Zsolt: Összetett problémával szembesülünk Lisszabonban

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 09:26
null
Lőw Zsolt rápihent a nyári erőltetett menetre (Fotó: Imago Images/Martin Hoffmann)
Az immár négy hölgyről gondoskodó Lőw Zsolt azért dolgozik, hogy mindegyik francia trófeát besöpörje a BL-ben is versenyben lévő csapatával.

– Minden rendben Párizsban?
– Igen, bár keserédes volt a visszatérés, mert tündéri csöppséget hagytam Magyarországon – nyilatkozta lapunknak Lőw Zsolt, a bajnok Paris Saint-Germain 41 éves másodedzője, aki immár három lány büszke édesapja, és csütörtöktől gyakorlásokat vezet a francia bajnok labdarúgóinak. – Boldog vagyok a lányaimmal, csupán az szomorít el, hogy négy nappal a kicsi születése után már utaznom kellett Franciaországba. Sok időt töltöttem el a családomtól távol a futball miatt, ez a legnehezebb a szakmámban.

NÉGYEN ÁTESTEK A FERTŐZÉSEN

Hosszú kihagyást követően hétfőn találkozott először a PSG edzői stábja, és a labdarúgókkal együtt átesett az ilyenkor szokásos koronavírusteszteken. A klub megerősítette, három futballistája és a stábból egy szakember megfertőződött – az érintettek már meggyógyultak, azaz részt vehetnek a közös munkában. A játékosokat kedden és szerdán terheléses vizsgálatoknak vetették alá. Lőw Zsolt elárulta, jelenleg az edzőközpontban fürdeni és zuhanyozni sem lehet, mindenkinek a saját otthonában kell megoldania a tisztálkodást. Csütörtökön kezdik a kiscsoportos gyakorlásokat, az öt-hat fős foglalkozásokat különböző időpontokban tartják. Ha minden a terv szerint alakul, hétfőtől már tízes csoportokban edzhetnek a labdarúgók, jövő szerdán újabb koronavírus-tesztelés következik, s azt követően a teljes csapattal foglalkozhatnak Lőw Zsolték.

– Úgy hallottam, barkácsolással foglalja el magát családja megérkezéséig.
– A gyerekszobát is én csinosítottam ki a balatoni üdülőnkben, míg Párizsban a feleségem által rendelt gyerekágyat, szekrényeket és pelenkázót szerelgetem. Mindig akad teendőm a ház körül. A csapat ügyei nyilván elsőbbséget élveznek, nem unatkozom.

– Feltöltődött a kényszerszünetben?
– Igyekeztem kihasználni az időt a családommal. Talán rám is fért egy kis pihenő, hiszen kilencedik éve vagyok edző, a versenynaptár miatt sokat vagyok úton, és felelősséggel tartozom a munkám iránt. Ugyanakkor el kellett fogadnom, hogy nem csak a labdarúgás létezik a világon. A koronavírus-járvány rámutatott, az egészség még mindig mindennél fontosabb. Értékes időt töltöttem a családommal, nagyszerű élményekkel gazdagodtam.

– Ebben az idényben még két döntő biztosan vár a PSG-re: a Francia Kupáé és a francia Ligakupáé. A Le Parisien úgy tudja, mindkét mérkőzést július végén rendezik.
– És mindkettő ugyanolyan fontos. A Saint-Étienne, illetve a Lyon ellen nem mindennapi felkészülést követően játszhatunk, szeretnénk sporttörténelmet írni. Korábban még egyetlen francia klub sem hódította el a négy kupát – bajnokság, Francia Kupa, Ligakupa, Szuperkupa –, büszkévé tenne minket, ha nekünk sikerülne először. Idővel felkészülési találkozókon tökéletesítenénk a játékunkat, s minél hamarabb visszanyernénk a formánkat.

– A Bajnokok Ligájában nyolc közé jutott a csapat. Mennyire lesz nehéz az augusztusi minitorna Edinson Cavani és Thomas Meunier nélkül?
– Összetett problémával szembesülünk Lisszabonban. Vetélytársaink lendületből érkeznek Portugáliába, az öt topligából csak a Ligue 1 nem folytatódott a járvány miatt. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, és már most keressük Cavani és Meunier helyettesét.

– Érdekes tendencia mutatkozik a párizsi klubnál. Tavaly nyáron elveszítették Christopher Nkunku és Moussa Diaby játékjogát, míg jelenleg a Bayern München ostromolja kitartóan két játékosukat, Tanguy Kouassit és Adil Aouchiche-t.
– Előbbi két labdarúgónk esetében törekedtünk rá, hogy mindegyik fél számára kedvező döntés szülessen. Előbbi a Leipzigben, utóbbi a Leverkusenben talált magára, örülök, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket a Bundesligában. Ezzel szemben Kouassi és Aouchiche elvesztése óriási érvágást jelentene. Odafigyelünk rájuk, egyengetjük karrierjüket. Kouassinak az utóbbi időben rendre bizalmat szavaztunk, a Dortmund elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján éles helyzetben mérethette meg magát, előtte hazai pályán mutatkozott be a legrangosabb kupasorozatban a Galatasaray ellen. Ezek után egyértelmű, hogy érzékenyen érintene minket, ha máshol teljesedne ki. Az előttünk álló kihívások teljesítéséhez minden tehetséges fiatalra szükségünk van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik