Ligue 1: ujjgyakorlat, négy gólt lőtt Monacóban a PSG

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 23:05
null
Cavani 11 perc alatt duplázott, majd mesterhármasig jutott (Fotó: AFP)
A PSG már 11 perc után kétgólos előnyben volt, végül 4–0-ra nyert idegenben Thierry Henry együttese ellen, amely egyre nagyobb bajba kerül, és már csak jobb gólkülönbségével kerüli el az utolsó, 20. helyet a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) tabelláján.

Elképesztő védelmi hibák után Edinson Cavani szerzett vezetést a PSG-nek a 4. percben. A monacói védők legalább négy alkalommal felszabadíthattak volna, ehelyett a saját tizenhatosukon belül elveszítették a labdát, amelyet a jobb oldalon érkező uruguayi csatárnak lényegében csak az üres kapuba kellett helyeznie (0–1).


A 11. percben jártunk, amikor Cavani megduplázta a vendégelőnyt: Moussa Diaby tudta elpasszolni a labdát a kivetődő kapus mellett, ezt az uruguayi estében továbbította az üres kapuba (0–2). Érdekesség, hogy az asszisztens mind a két találatnál emelte a zászlaját, ám a játékvezető a videobíró alapján mind a kétszer felülbírálta a döntést.

A Monaco hiába próbálkozott elkeseredetten, inkább csak „lövöldözött", mint szervezett, kidolgozott helyzetek végén igyekezett volna begyötörni legalább a szépítést jelentő gólt. Beszédes adat: a 90 perc alatt 14 lövéssel kísérleteztek a hazaiak, ám csak kétszer kellett védenie Alphonse Aréolának.

A második félidőben Cavani mesterhármasig jutott, 3–0-ra módosítva az állást.

A kegyelemdöfést Neymar adta meg a hercegségbelieknek a volt monacói, Kylian Mbappé által kiharcolt tizenegyes értékesítésével (0–4).


A hajrában Mbappé maga is betalálhatott volna – sőt, be is talált –, ám ezúttal a videobíró alapján a párizsiak ellen ítéltek.

Thierry Henryék ezzel egyre nagyobb bajban, hét pontjukkal továbbra is a tabella 19., utolsó előtti helyén tanyáznak öt egységre a még bennmaradónak számító Caentől – s csak érdekességképpen, 32 ponttal elmaradva az éllovas, PSG-től.

LIGUE 1
13. FORDULÓ

Monaco–PSG 0–4 (Cavani 4., 11., 54., Neymar 63.)

KORÁBBAN
Marseille–Dijon 2–0
(Ocampos 45+2., Rami 84.)
Rennes–Nantes 1–1 (Johansson 8., ill. Sala 16.)
Lille–Strasbourg 0–0
Guingamp–Lyon 2–4
(Thuram 21., 78. – a másodikat 11-esből, ill. Aouar 62., Depay 67., 73., Cornet 83.)
Angers–Montpellier 1–0 (R. Thomas 69.)
Nimes–Nice 0–1 (Atal 61.)
Saint-Étienne–Reims 2–0 (Debuchy 1., Kazri 39.)
Toulouse–Amiens 0–1 (Blin 28.)
Bordeaux–Caen 0–0

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 13 13 45–7 +38 39
2. Lille 13 8 2 3 21–10 +11 26
3. Montpellier 13 7 4 2 20–8 +12 25
4. Lyon 13 7 3 3 23–16 +7 24
5. Saint-Étienne 13 6 5 2 19–17 +2 23
6. Marseille 13 7 1 5 24–21 +3 22
7. Nice 13 6 2 5 10–14 –4 20
8. Strasbourg 13 4 6 3 20–16 +4 18
9. Reims 13 4 5 4 8–12 –4 17
10. Nantes 13 4 4 5 20–18 +2 16
11. Bordeaux 13 4 4 5 14–15 –1 16
12. Rennes 13 4 4 5 16–19 –3 16
13. Angers 13 4 3 6 17–19 –2 15
14. Nimes 13 3 5 5 18–20 –2 14
15. Toulouse 13 3 5 5 11–21 –10 14
16. Amiens 13 4 1 8 13–21 –8 13
17. Caen 13 2 6 5 11–16 –5 12
18. Dijon 13 3 2 8 12–23 –11 11
19. Monaco 13 1 4 8 12–22 –10 7
20. Guingamp 13 1 4 8 9–28 –19 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik