Ligue 1: öltözői lopás Nizzában, kirúghatják a 18 éves tehetséget

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.27. 11:27
null
Lamine Diaby (a labdával) finoman szólva is nagy butaságot követett el (Fotó: Getty Images)
Könnyen elképzelhető, hogy a francia élvonalbeli Nice labdarúgócsapata rövidesen szerződést bont egyik legnagyobb tehetségével, Lamine Diaby-Fadigával, mert a 18 éves futballista a múlt héten ellopta az öltözőből csapattársa, Kasper Dolberg hetvenezer eurót érő karóráját.

 

A nizzai klubra nézve meglehetősen kínos esetről a L’Équipe sportnapilap számolt be csütörtökön. Az AFP hírügynökség azzal egészítette ki a francia újság információját, hogy Diaby azóta már be is ismerte tettét, és bocsánatot kért Patrick Vieira vezetőedzőtől.

A 18 éves támadó ellen fegyelmi eljárás indult.

Diaby Nizzától mintegy 30 kilométerre, Grasse-ban született, szerepelt az U16-os, az U17-es és az U18-as francia válogatottban is, míg a Nice első csapatában eddig összesen hét tétmérkőzésen lépett pályára.

Lehet, hogy többet már nem fog, ugyanis a nizzai egyletnél erősen fontolgatják, hogy azonnali hatállyal megválnak tőle – dacára annak, hogy nemrégiben kötöttek vele 2021-ig érvényes profi szerződést, és az elmúlt tíz év egyik legtehetségesebb saját nevelésű játékosának tartják.

Dolberg eltulajdonított luxuskarórája 70 ezer eurót, azaz 23.5 millió forintot ér.

A dán labdarúgó idén nyáron 20.5 millió euróért szerződött az Ajaxtól Nizzába.

Kasper Dolberg (jobbra), a károsult (Fotó: AFP)
Kasper Dolberg (jobbra), a károsult (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik