Ligue 1: Niko Kovac lett a Monaco vezetőedzője – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 20:47
null
Niko Kovac lett a Monaco vezetőedzője (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli Monaco labdarúgócsapata hivatalos honlapján közölte, hogy Niko Kovac lett a klub vezetőedzője. A korábban a Bayern Münchennél dolgozó szakember három évre szóló szerződést kötött.

 

A francia klubtól távozó Roberto Moreno 2019 végén Leonardo Jardimtól vette át az AS Monaco irányítását, akkor 2022 nyaráig szóló megállapodást írt alá a hercegségbeliekkel. A korábban a spanyol válogatottat is irányító tréner 13 bajnokin öt győzelem és öt vereség mellett három döntetlent tudott elérni – a csapat a koronavírus-járvány miatt megszakított idényben a 9. helyen zárt. A klub vezetősége sajtóhírek szerint már korábban felvette a kapcsolatot Niko Kovaccsal, akinek érkezését vasárnap este jelentették be.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy Niko Kovaccsal a kispadon vágunk neki az új idénynek. A fiatalok beépítése, a rutinos játékosok kezelése és a jó eredmények elérése is az erényei közé tartozik, és biztosak vagyunk benne, hogy a tapasztalatával és elképzeléseivel segíthet elérni a céljainkat” – mondta Oleh Petrov, a Monaco alelnöke a klub hivatalos honlapjának.

Niko Kovac hétfőn áll munkába a klub edzőközpontjában.

A horvát tréner vezetőedzőként eddig az Eintracht Frankfurtot és a Bayern Münchent irányította (2013 és 2015 között a horvát válogatott szövetségi kapitánya volt), előbbinél Német Kupát, utóbbinál kupát és bajnoki címet is nyert – ennek ellenére (leginkább a gyenge szezonkezdet miatt) felbontották a szerződését a második müncheni idényében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik