André Villas-Boas kétéves szerződést kötött a klubbal (Fotó: om.net)

 

A 41 esztendős tréner Portugáliában kezdte edzői pályafutását, majd egy portói sikerév után megfordult a Chelsea-nél, a Tottenhamnél és a Zenitnél is. A Sanghaj SIPG-t irányította legutóbb, ahonnan 2017 novemberében távozott. Villas-Boas többek között azért hagyta ott a kínai klubot, hogy megvalósítsa régi álmát, azaz elinduljon a Dakar ralin. A 2018-as sivatagi viadalt azonban egy baleset után fel kellett adnia.

Mint arról korábban beszámoltunk, Rudi Garcia közel három év után intett búcsút a Marseille kispadjának, ahol ebben az idényben nem sikerült kiharcolni az európai kupaszereplést.