Liga 1: újabb tucatnyi koronavírus-eset Kolozsváron

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 11:14
null
Dan Petrescu vakarhatja a fejét, nincs könnyű dolga (Fotó: AFP)
Újabb nyolc játékosnál és további négy alkalmazottnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést a román bajnok CFR csapatánál a csütörtöki tesztelés eredményeként, így a kolozsvári csapatnál immár összesen 12 futballista és tíz vezető vagy stábtag kapta el a betegséget.

 

Az élvonal küzdelmeit szervező Profi Labdarúgó Liga a csütörtöki tesztek eredményétől tette függővé, hogy milyen időpontokra teszi a kolozsvári csapat hátralevő három bajnoki mérkőzését.

A CFR-nél szombaton, a FCSB meccs előtt derült ki, hogy Adrian Paun koronavírusos, majd a hét elején újabb három játékos (Grzegorz Sandomierski, Damjan Djokovic és Cristi Manea), valamint Dan Petrescu vezetőedző és stábjának további öt tagja tesztje is pozitív lett.

A csapat a román szövetség mogosoaiai edzőtáborában elkülönítve, edzések nélkül várta az újratesztelést, amely már Ovidiu Hoban, Denis Ciobotariu, Mike Cestor, Luis Aurelio, Hindrich Ottó, Catalin Itu, Dodi Juca és Billel Omrani, valamint a klub további négy munkatársánál is kimutatta a fertőzést. Három másik játékos, Cristian Balgradean, Catalin Golofca és Claudiu Petrila első tesztje pozitív, a második már negatív lett, de egyelőre őket is elkülönítették. A CFR szerencséje, hogy rendkívül bő, 35 fős felnőtt kerete miatt akár még ilyen körülmények között is ki tud állítani egy Liga 1 szintjén ütőképes csapatot.

A LPF ugyan még nem döntött, hogy a CFR mikor léphet legközelebb pályára, ám sok ideje nem maradt: az európai kupák nevezési határideje miatt augusztus 3-ig be kell fejeznie legalább a felsőházi rájátszás küzdelmeit, ahol az éllovas Universitatea Craiovának (44 pont) még két, a CFR-nek (40) pedig három mérkőzése van hátra. A két rivális ráadásul éppen egymás ellen játszik az utolsó fordulóban. A koronavírus a Craiovát sem kerülte el, de ott csak három vezető kapta el a betegséget.

A FCSB kupagyőzelmével az már biztossá vált, hogy az említett három csapat mellett a FC Botosani indulhat román részről a nemzetközi kupákban, miután a felsőház csapatai közül az Astra Giurgiu és a Gaz Metan nem kapott nemzetközi klublicencet. Így csupán az még a kérdés, hogy a Craiova vagy a CFR lehet ott a Bajnokok Ligája selejtezőiben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik