Liga 1: három gól volt a Sepsi születésnapi ajándéka

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2018.12.16. 15:13
null
Győzelmet ünnepelhetett a Sepsi elnökének születésnapján (Fotó: Facebook/Sepsi OSK)
Alighanem Románia egyetlen hómentes pályáján lépett pályára vasárnap kora délután a Sepsi OSK a Liga 1-ben, ám a calarasi-i Ion Comsa-stadion sáros, ázott gyepszőnyege így is komoly kihívás elé állította úgy a székelyföldi csapatot, mint a házigazda Dunareát. Az alkalmazkodás minden téren a vendégeknek sikerült jobban, nemcsak a pályán futballozott jóval hatékonyabban a Sepsi OSK, hanem mintegy 30 fős szurkolótábora hangja uralta a mérkőzést. A háromgólos győzelem remek ajándék volt a születésnapját ünneplő Diószegi László elnöknek, a klub megálmodójának és létrehozójának. 

Prosser Dánielt ezúttal sem nevezte Eugen Neagoe, a Sepsi edzője, aki most újra a kezdőbe jelölte az előző öt fordulóban mellőzött kapust, Niczuly Rolandot, valamint a center Marko Szimonovszkit. Előbbinek csak az első félidőben akadt némi dolga, és igazán nagyot egyszer sem kellett védenie a nehézkesen építkező, a kapura elsősorban csak szögletek után veszélyes Dunarea ellen, a macedón támadó a második félidő elején három perc leforgása alatt eldöntötte a meccset.

Igaz, akkor már vezetett a Sepsi, a 18. percben Bryan Nouvier csapott le egy kósza labdára az ellenfél tizenhatosán belül, és két védő mellett elhúzva a kapu közepébe lőtt. A következő percben ugyan a hazaiak szélsője, Carnat is betalált, ám közben csapattársa, Ndiaye lerántotta Szimonovszkit, így Ovidiu Hategan játékvezető nem adta meg a gólt.

A szentgyörgyiek higgadtabb és érettebb futballja a szünet után lett igazán eredményes, előbb Szimonovszki a tizenhatos vonaláról tekerte ballal, magas ívben Lungu kapus felett a hosszú sarokba a labdát, majd Rus segítségével vitt végig egy kontrát, és a hazai kapus lábai között lőtte be a harmadikat. A három hónapja nyeretlen hazai csapat morálja ezzel olyan mélyre süllyedt, hogy Dobrosavlevici még az üres kaput sem tudta eltalálni, hét méterről jócskán fölé vágva a labdát. A végjátékba a Sepsi cseréi, Velev és Sato vihették volna be a negyedik találatot, de Lungu mind a kétszer védeni tudott.

Sikerével a 30 pontos Sepsi OSK ismét feljött az 5. helyre, és pénteken a Concordia Chiajna elleni hazai találkozóval zárja le a 2018-as esztendőt.

ROMÁNIA, LIGA 1
20. FORDULÓ
Dunarea Calarasi–Sepsi OSK 0–3
(Nouvier 18., Szimonovszki 53., 56.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik