Liga 1: forró hangulat helyett zárt kapu, a Sepsi a Dinamót fogadja

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 16:14
null
Sepsiszentgyörgyön gőzerővel készülnek a Dinamo elleni ütközetre (Fotó: Facebook/Sepsi OSK)
Normális körülmények között az év egyik legforróbb hangulatú mérkőzését rendeznék szombat este Sepsiszentgyörgyön, ám a szurkolók hiánya miatt inkább az a kérdés, hogy a Sepsi hármas sikersorozata folytatódik a Liga 1-ben vagy a spanyolosított Dinamo szakítja meg szintén hármas vereségszériáját.


Hiába vette meg ugyanis a nyáron Pablo Cortacero a 18-szoros bajnok bukaresti klubot, és hiába igazolt csapatnyi, romániai szinten elit fizetést kapó ibériai játékost, a Dinamo egyelőre ugyanúgy a kiesőzónában tanyázik, mint az előző idényben.

Leo Grozavu, a Sepsi OSK edzője szerint a sok jó játékos még nem alkot igazi csapatot a Dinamónál, de csupán idő kérdése, hogy a fővárosi klub mikor lesz ismét meghatározó erő a román élvonalban. „Nálunk most egységes a csapat, minden meccsen megvan az esélyünk a sikerre, és folytatni akarjuk ezt a sikersorozatot. Ezt az ellenfelet nehéz most feltérképezni, több játékosukat még nem is láttuk játszani, de számomra az a fontos, hogy mi mit teszünk a pályán. Jó meccset akarunk játszani, és ha ez sikerül, az eredmény is jó lesz” – mondta a mérkőzést felvezető online sajtótájékoztatón Grozavu. A szentgyörgyi szakvezető azt is elmondta, hogy az állandó rotációval (25 játékost küldött pályára az első hét fordulóban) a bő keret minden tagját tűzben akarja tartani, és mindenkinek megadja a lehetőséget a bizonyításra.

Hazai pályán játszik szombat délután az újonc UTA is, az aradi csapat a Neuman Ferenc Stadionban aChindia Targovistét fogadja, amely a nyáron csak a létszámemelésnek köszönhetően kerülte el a kiesést, az új szezonban viszont egyelőre gólszegény mérkőzéseken már 11 pontot szerzett, és az ötödik helyen áll. Az első hét fordulóban öt döntetlent játszó UTA célja egyértelműen az első hazai siker megszerzése, ám ebben nem számíthat házi gólkirályára: Ioan Hora pozitív koronavírustesztje miatt karanténba került.

ROMÁN LIGA 1
8. FORDULÓ
Szombat, 20.45:
Sepsi OSK–Dinamo Bucuresti– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik