Labdarúgás: új lendület a bácskossuthfalvi focinak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.18. 16:06
null
Az öltözők ünnepélyes átadása (Fotó: magyarszo.rs)
A magyar kormány által támogatott munkálatok 10 millió dinárba (26.2 millió forint) kerültek, és szinte az alapoktól a tetőig új köntöst kapott a 60-as években készült jellegzetes bácskossuthfalvi épületegyüttes.

A tegnap délutáni ünnepi eseményen jelen volt Takács Mihály, Orbán Viktor miniszterelnök tanácsadója, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia főigazgatója, és Papp Bence, a határon túli akadémiák tanácsadója.

Takács Mihály nyilatkozatában rámutatott, hogy a magyar kormány labdarúgást célzó fejlesztési elképzelései nemcsak a délvidéki magyar közösségek javát szolgálják, hanem profitálhatnak belőle a szerb közösségek is, illetve a két nemzet kapcsolataira is hatással vannak.

„A labdarúgás és a sport közösségi és összetartó erővel bír, és még erősebbé teheti a határon túliak kapcsolatát az anyaországgal. Egyelőre 15 település vesz részt ebben a programban, amelynek koordinálására a magyar kormány felhatalmazta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, illetve a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül történik a határon túli klubok fejlesztése” –– mondta a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia főigazgatója a vajdasági Magyar Szónak.

A teljes cikk ide kattintva elérhető.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik