Labdarúgás: Pelénél Messi csak a régi nagyok után következik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.17. 11:27
Pelé egyetért azzal, hogy a világ jelenlegi legjobb labdarúgója Lionel Messi, de szerinte a fiatal argentinnál sokkal jobb volt a maga idejében Johan Cruyff, Michel Platini vagy Alfredo Di Stéfano.

„Az emberek szeretik az összehasonlításokat, de úgy tűnik, már elfelejtették Cruyffot, Platinit vagy Di Stéfanót, akik sokkal jobb futballisták voltak, mint Messi – fogalmazott a háromszoros világbajnok brazil sztár a chilei La Tercera című lapnak nyilatkozva. – Ma Messi a legkiválóbb, de kérdés, meddig tartja a jelenlegi formáját” – tette hozzá, megemlítve még, hogy az argentin csatár elsősorban a Barcelonában játszik szemet gyönyörködtetően, a válogatottban már kevésbé meggyőző.

„A különbség az, hogy a Barcelona egy nagyon jó csapat” – szolgált magyarázattal az újság olvasóinak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik