Labdarúgás: elárverezik Pelé világbajnoki aranyérmeit (is)

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.10. 14:58
null
Pelé 2012-ben az azóta lebontott stockholmi Rasunda-stadionban, amelyben 1958-ban első vb-aranyát nyerte (Fotó: AFP)
Júniusban Londonban elárverezik Pelé mintegy 2000 személyes tárgyát. A brazil futballikon megválik többek között három világbajnoki aranyérmétől is.

 

„Pelét nevezhetnénk a sport Marilyn Monroe-jának is. Egy ikon, a labdarúgás csodálatos nagykövete” – magasztalta a sportág egyetlen háromszoros világbajnokát Martin Nolan, az árverést lebonyolító Julien’s Auctions ügyvezető igazgatója.

A háromnapos eseményt június 7. és 9. között tartják meg Londonban, előtte június 1-jétől nyilvános kiállításon lehet megtekinteni a kalapács alá kerülő tárgyakat.

Megvételre kínálják Pelé három világbajnoki aranyérmét és a Jules Rimet-trófea másolatát is, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a mexikói kormány azt követően készíttetett a korábbi támadónak, hogy 1970-ben Brazíliával harmadszor is megnyerte a világbajnokságot. Utóbbi értékét 400-600 ezer dollárra becsüli a Julien’s Auctions, de a cég szakértői szerint 1 millió dollárra is felmehet az ára. A vb-érmekért 200 ezer dollárt remélnek, a labdával pedig, amellyel Pelé pályafutása ezredik gólját szerezte, 40-60 ezer dollárt.

A 75 éves legenda – akit sokan minden idők legjobb futballistájának tartanak – azért döntött legféltettebb kincsei elárverezése mellett, hogy a szurkolók és gyűjtők is hozzájuthassanak a története egy-egy darabjához.

„Remélem, hogy ezeket a tárgyakat kincsként őrzik majd, és megosztják az életutamat a gyerekeikkel, valamint a következő generációkkal” – mondta Pelé, aki a bevétel egy részét egy curitibai gyermekkórház javára ajánlja fel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik