Labdarúgás: éhségsztrájkba kezdett egy mexikói bíró

Vágólapra másolva!
2018.11.28. 13:24
Éhségsztrájkba kezdett egy mexikói futballbíró, mert szerinte a labdarúgó-szövetség rasszista bánásmódot alkalmaz vele szemben. „Nem pénzt kérek, hanem igazságot” – mondta a média képviselőinek Adalid Maganda.

Az afrikai származású bíró már áprilisban is rasszizmussal vádolta meg a mexikói szövetség játékvezetői bizottságának igazgatóját. Elmondása szerint a tisztségviselő megsértette őt, miután rákérdezett, hogy miért nem küldik élvonalbeli mérkőzésekre.

Ezután hónapokig tartó vita következett, majd a közelmúltban felajánlották Magandának, hogy ismét vezethet meccseket, de csak az alacsonyabb osztályokban. Most azért tiltakozik, mert első osztályú találkozókra továbbra sem kap lehetősét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik