Labdarúgás: bundabotrány Kínában, letartóztatták a futballvezért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.01.22. 11:59
Belebukott a kínai bundabotrányba az ország labdarúgását irányító szervezet feje, Nan Jong és egyik helyettese – jelentették be pénteken Pekingben.

Nan tavaly év eleje óta töltötte be a sportági hivatal vezetői tisztét, és most rendőrök vitték el, akik sorozatos csalások, bundák ügyében nyomoznak.

Két igazgatóhelyettest, akik a a bírói szerződésekért feleltek a kínai profi bajnokságban, ugyancsak kihallgattak a nyomozók. Közülük az egyiket, Jang Ji-mint a már említett Nan Jonghoz hasonlóan a lényegében sportminisztériumként működő főhivatal (GASC) miniszterhelyettese, Cuj Ta-lin váltotta le.

A politikus a kínai sajtó előtt úgy fogalmazott, hogy a két leváltott sportvezető most a „rendőrséget segíti a megvesztegetésben és a mérkőzések eredményében történő előzetes megegyezés eseteinek" ügyében folytatott vizsgálat során. A hivatal élére Vej Tit nevezték ki.

A kínai labdarúgó-szövetségben ketten már szerdán hivatalosan átvették Nan és Jang feladatait.

Csütörtökön a közbiztonsági minisztérium közölte, hogy az északkelet-kínai Liaoning tartományban beidézték a sportvezetőket olyan fontos esetek ténybeli megerősítése céljából, amelyek „futballmérkőzésekkel összefüggő fogadásokhoz és a hazai bajnokság találkozóit érintő bundagyanúkhoz kapcsolódnak".

A közbiztonsági tárca tavaly novemberben közölte először, hogy sportbéli tisztátalanságok miatt négy embert őrizetbe vettek megvesztegetés gyanújával. Decemberben ezeket továbbiak követték, és köztük volt a Csengtu Blades klub két volt vezetője is.

Az országos akció 2009 márciusában kezdődött, amikor 12 miniszteri szintű hivatal magas szintű bizottságot hozott létre azért, hogy „megtisztítsa a korrupciótól a kínai labdarúgást".

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik