Labdarúgás: Bulgáriában is mehetnek szurkolók a meccsekre

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.02. 20:54
null
A bolgár kormány keddi bejelentése szerint kilátogathatnak a szurkolók a bajnokikra (Fotó: AFP)
A bolgár kormány keddi bejelentése szerint kilátogathatnak a szurkolók a pénteken újrainduló labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire.

 

Az intézkedésben annyi kikötés szerepel, hogy a stadion kapacitásának 30 százalékát lehet kihasználni.

Az újrakezdés május 7-én elfogadott tervezetében még az szerepelt, hogy csak zárt kapuk mögött lehet megrendezni a találkozókat, a bajnokságot pedig rövidített programmal fejezik be. Utóbbit nem bírálták felül, azaz a bolgár pontvadászat július 11-ig tart majd, a kupadöntőt pedig egy héttel korábban rendezik.

Bulgáriában eddig 2538 koronavírusos beteget jelentettek, akik közül 144-en haltak meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik