Labdarúgás: beleharaptak a nemi szervébe – és eltiltották

Vágólapra másolva!
2020.02.19. 09:53
null
Képünk illusztráció (Fotó: AFP)
Furcsa és elkeserítő ügyben született fegyelmi határozat Franciaországban: egy alsóbb osztályú labdarúgó-mérkőzés utáni összetűzés egyik főszereplője ötéves eltiltást kapott – de szankcionálták a sértettet is.

 

Tavaly novemberben, az 1–1-re végződő Terville–Soetrich mérkőzést követően az indulatok még a pálya előtti parkolóban is forrtak: a két csapat egy-egy játékosa egymásnak esett, érkezett egy harmadik, hogy szétválassza őket – és ő járt a legrosszabbul, mivel a földön folytatódó bunyó során a Soetrich játékosa a terville-i „béketeremtő” nemi szervébe harapott.

A Lorraine Actu beszámolója szerint utóbbit sürgősen kórházba szállították, ahol sebét tizenegy öltéssel látták el. Mivel amatőr futballistákról van szó, az ítélethozatalkor azt is figyelembe vették, hogy a sértett négy napra munkaképtelenné vált. (Arról nincs hír, hogy sebesülése maradandó károsodással járt-e.)

A fegyelmi bizottság – amely az ügy egyediségére tekintettel szakértői véleményeket kért ki, tanúkat kutatott fel és hosszasan vizsgálódott – a harapó játékost öt évre eltiltotta, de fél évre felfüggesztette a sértett játékjogát is azzal az indoklással, hogy az öltözőben ő is dulakodott, majd verekedett a parkolóban.

A két klub 200-200 eurós büntetést kapott – a sértett labdarúgó csapata azért, mert vezetői nem próbálták megakadályozni a konfliktust.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik