Labdarúgás: augusztusban elindul a brazil bajnokság

Vágólapra másolva!
2020.06.26. 20:58
null
A Rogério Caboclo által javasolt dátumokat „szinte minden klub elfogadta” (Fotó: AFP)
Brazíliában a koronavírussal fertőzöttek folyamatosan növekvő száma ellenére a helyi labdarúgó-szövetség (CBF), valamint az első és másodosztályú klubok képviselői (CNC) úgy döntöttek, hogy augusztus 8–9-én indul a bajnokság.

 

Rogério Caboclo, a CBF elnöke kiemelte, az általa javasolt dátumokat „szinte minden klub elfogadta”.

Ezek szerint augusztus 8-án a második vonal, másnap az élmezőny csapatai lépnének pályára, egyelőre zárt kapus mérkőzéseken. Az indulással kapcsolatban most a helyi egészségügyi hatóságok állásfoglalására és jóváhagyására várnak.

A sportvezető hozzátette, az élvonalban szereplő húsz klub közül 19 megállapodott abban, hogy ideiglenesen hajlandó másik helyre költözni, amennyiben saját városától nem kap engedélyt a rendezésre, máshol viszont igen.

Brazíliában a pandémia miatt március közepén felfüggesztettek minden bajnokságot, így az élvonalbeli idény el sem tudott kezdődni. A legutóbbi hivatalos adatok szerint Brazília 1 228 114 igazolt fertőzött beteggel a második helyen áll a világon az Egyesült Államok (2 422 312) mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik